Fővárosi Közgyűlés

Kétszáz millióval csökken a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása

A tavalyihoz képest 200 millió forinttal kevesebbet, 60 millió forintos támogatást kap a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a fővárostól az idén.

2016.04.27 14:03MTI

A Fővárosi Közgyűlés nyáron, a költségvetés módosításakor visszatérhet a zenekar támogatásának kérdésére.

Az ellenzéki képviselők egy csoportja által benyújtott módosító javaslatot, amely a tavalyi támogatást irányozta elő, a testület elutasította.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes a vitában elmondta, hogy a főváros támogatása mellett a BFZ az államtól jelentős, több mint egymilliárd forintos támogatást kap.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a főváros nagyra értékeli a Budapesti Fesztiválzenekar tevékenységét és a támogatással önként vállalt feladatot teljesít az önkormányzat. "Nehéz körülmények között is kiharcoltuk és kicsikartuk" legalább ezt a hatvanmilliós támogatást - mondta.

A BFZ vezetősége még kedden, a döntés előtt közleményt adott ki, amelyben megdöbbenésének adott hangot az akkor még tervezett forráselvonásról. "Erről a csökkentésről semmiféle tárgyalást nem folytattunk fővárosi vezetőkkel és nincs tudomásunk arról, hogy ennek következményeiről hatástanulmány készült-e" - írták a közleményben, amelyben jelezték, hogy ilyen mértékű támogatás-csökkentés "óhatatlanul hangversenyek elmaradásával" jár.

"A BFZ 1,150 millió forintos állami támogatásának meghosszabbításáról nemrég aláírtuk szerződésünket az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, akik több alkalommal kifejezték, hogy nagyra értékelik zenekarunk munkáját. Az idei év tervezésekor a budapesti támogatás meghosszabbításával is számoltunk, annak ilyen mértékű, tárgyalás nélküli csökkentése elfogadhatatlan, méltatlan a világhírű zenekarhoz, amely évtizedek óta Budapestet képviseli az egész világon és itthon is folyamatosan szolgálja Budapest kulturális életét" - írták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.