Illegális bevándorlás

Rendőrök meghallgatásával folytatódott a terrorcselekménnyel vádolt férfi pere

Készenléti rendőrök meghallgatásával folytatódott szerdán a Szegedi Törvényszéken annak a Cipruson élő szíriai férfinak a pere, akit a tavaly a Röszke-Horogos közúti határátkelőhelyen történt zavargás során elkövetett terrorcselekmény elkövetésével vádol az ügyészség.

2016.04.27 13:27MTI

Délelőtt három rendőrt hallgatott meg a bíróság. Az egyöntetű vallomások szerint a budapesti egység tagjai tavaly szeptember 16-án délután két óra körül érkeztek meg Röszkére, az autópálya-határátkelőhöz. Az akkor még csak zúgolódó tömeggel próbáltak szót érteni, figyelmeztetni akarták őket az előző nap a határzárral kapcsolatban életbe lépő új szabályokra. Egyikük azt mondta, hogy amikor tolmács segítségével arabul szólították meg a tömeget, a várakozásukhoz képest ellenkező hatást értek el, az arab szó "hergelte" őket.

A rendőrök vallomása szerint többen is használtak a migránsok közül megafont. Azt állították, hogy a vádlott hangosbemondón keresztül folyamatosan kommunikált a tömeggel, vezette az embereket. Azt mondta, ha tíz percen belül nem nyitják ki a kaput, akkor bedöntik a rácsot. Ezt az időtartamot aztán öt, majd két percre csökkentve fenyegetőzött a vallomások szerint.

A szíriai férfi tagadta mindezt, miként azt is, hogy azt állította: a "magyar rendőrök jól felszereltek, de mi többen vagyunk".

A szerdai tárgyaláson egyetlen szembesítés sem vezetett eredményre. A tanúk szerint a tömeg délután négy óra körül kisebb tárgyakkal, palackokkal kezdte el dobálni a rendőröket. A rendőrség az úgynevezett "pulzálásos technikát" nem tudta alkalmazni, vagyis a tömeget nem tudta visszanyomni, mert Szerbia területére ők nem léphettek be. Ezért a rendőri egységet hátravonták, hogy ezzel csillapítsák a tömeget. "Ha látják, hogy nem támadunk, akkor talán a tömeg sem támad majd" - mondta az egyik rendőri vezető a vallomásában.

Amikor csak kevés rendőr maradt a kordonnál, a migránsok megbontották a kerítést, és körülbelül kétszázan illegálisan beléptek Magyarország területére.

Azt a meghallgatott rendőrök közül senki sem látta, hogy a vádlott a tömegben volt-e, a határt átlépte-e illegálisan vagy sem.

A törvényszéki tárgyalással egy időben zajlott a Szegedi Járásbíróságon az ugyancsak szeptember 16-ai események miatt tömegzavargással megvádoltak pere, amely szintén tanúmeghallgatásával folytatódott. A tárgyaláson részt vett az a kilenc szíriai és egy iraki állampolgár - köztük egy nő - akit a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépésének bűntettével vádolnak. Habár a bíró lehetőséget adott rá, vallomást ezúttal sem tettek.

Mindkét tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.