Kínzás

Vádat emeltek a gyermeküket éheztető kislétai szülők ellen

A szülők tisztálkodási lehetőséget, elegendő ételt és vizet sem adtak a lányuknak, aki az éhezéstől és nélkülözéstől alultáplálttá vált és 25 kilogrammosra soványodott le.

2016.04.22 10:19MTI

Vádat emelt a Nyírbátori Járási Ügyészség azon kislétai szülők ellen, akik 11 éves kislányukat hónapokon át lakásuk kamrájába zárták és éheztették - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint az élettársi viszonyban élő szülők öt kiskorú gyermeket neveltek családi házukban, akik közül három közös volt, egy-egy pedig a szülők korábbi kapcsolataiból származott.

A legidősebb közös gyermek, az akkor 10 éves kislány 2014 áprilisától, szülei kérésére magántanuló lett. Ezt azzal indokolták, hogy a gyerek élelmiszert és egyéb dolgokat lopott az osztálytársaitól, de a lány azért vette el társaitól - majd később otthon a testvéreitől - a szendvicseket és az édességet, mert szülei éheztették őt - ismertette a főügyész.

Az otthon tanuló kislányt a szülők 2014 októberétől csak éjszakára, majd novembertől már délután három órától a családi házuk fűtetlen, bútorozatlan, világítás nélküli kamrájába zárták be, aminek csak egy szűk ablaknyílása volt. A kamra ajtaját függönnyel takarták le és kívülről bereteszelték.

A szülők tisztálkodási lehetőséget, elegendő ételt és vizet sem adtak a lányuknak, aki az éhezéstől és nélkülözéstől alultáplálttá vált és 25 kilogrammosra soványodott le. A kislány 2015 áprilisától több alkalommal a szomszédoktól kért és kapott ételt a kamra ablakán keresztül, akik végül megelégelték a helyzetet és értesítették a rendőrséget.

A vádirat szerint a szülők magatartásukkal nemcsak a kamrába zárt kislányuk testi, érzelmi és értelmi fejlődését, hanem másik négy gyermekük lelki fejlődését is súlyosan veszélyeztették, akik a látottak és a tapasztaltak miatt szorongásban éltek, érzelmileg labilissá váltak - közölte a Zsíros Zsolt.

Az ügyész 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével és öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az anyát és az apát, ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságon.

Az ügyészség a vádlottak szülői felügyeleti jogának megszüntetését is kéri a bíróságtól. Az öt gyereket a nyomozás kezdetétől lakásotthonban helyezték el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.