Katolikus egyház

A boldogságkeresésről tartanak konferenciát Budapesten

Az élet különböző területein, a hivatásban és a magánéletben megélhető boldogság kereséséről tart konferenciát a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium péntek délután Budapesten.

2016.04.08 08:36MTI

Feledy Botond, a szakkollégium vezetője az MTI-nek elmondta: az előadók kiválasztásánál fontos szempont volt az interdiszciplinaritás, hogy a lehető legszélesebb körből keressenek meg a hivatásukban sikeres embereket.

Az előadók között van Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas klasszika-filológus, Baritz Laura Sarolta, aki egyszerre szerzetes és gyakorló közgazdász, Lukoviczki Réka blogger vagy Somlai-Fischer Ádám, a "klasszikus startupper" - ismertette.

A magyar tudományos és közélet, valamint a vállalkozói szféra meghívott szereplőinek közös vonása, hogy el tudják mondani a mai, hivatásukat kereső egyetemistáknak, hogy ők a saját szakterületükön belül hogyan találták meg boldogságukat, illetve, hogy hogyan lehet elkerülni a buktatókat.

A szakkollégium vezetője szólt arról, hogy a program része egy kerekasztal-beszélgetés, amelynek résztvevői Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Rudolf Péter Kossuth-díjas színművész, Sipos Dávid Günther műsorvezető, Stumpf András újságíró, moderátora pedig Süveges Gergő műsorvezető. Ebben a beszélgetésben olyan emberek vesznek részt, akik szakmájuk gyakorlása közben a közösségre, illetve a közönségre is hatnak. A döntéshozó, a művészet és a média képviselői a hivatás gyakorlása során vállalt társadalmi felelősségről beszélgetnek majd - mondta Feledy Botond.

A Szent Ignác Szakkollégiumot 1990-ben alapították és 2000-ben lett fenntartója a jezsuita rend. Célja, hogy kiemelkedően tehetséges egyetemi hallgatóknak teremtsen olyan környezetet, amelyben nemcsak szakmailag fejlődhetnek, hanem egy értékközpontú, a társadalmi felelősséget is szem előtt tartó keresztény értelmiség tagjaivá is válhatnak.

Az intézményben jelenleg több mint hatvan fiatal tanul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.