A méret a lényeg

Megbírságolta a NAV-ot a Közbeszerzési Döntőbizottság

A Közbeszerzési Döntőbizottság négymillió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatalát az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt.

2016.02.26 22:52MTI

A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg. A döntőbizottság egyúttal megsemmisítette a NAV eljárást lezáró döntését is. A kiszabott bírság a mai gyakorlat szerint nagynak számít. Az adóhatóság további kétszázezer forint igazgatási szolgáltatási díjat is köteles kifizetni.

A jogorvoslati eljárás a Chris Columbus Kft., a DND Telecom Center Kft. valamint a Duna Autó Zrt. mint közös ajánlattevők kezdeményezésére indult.

A NAV tavaly nyáron kért közbeszerzési pályázaton ajánlatot 15 (mínusz 20 százalék) megkülönböztető jelzéssel és informatikai eszközökkel felszerelt irodabuszra, a felhívás 2015. július 24-én megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A felszereléshez laptop, multifunkciós eszköz, lapolvasó, monitor, fali rögzítő, router és számítógépeket összekötő eszköz (switch) tartozott. Az irodabusz informatikai felszerelésének tartalmaznia kellett egyebek között három monitort, amelynek Dell E2213H 21,5" típusúnak vagy azzal egyenértékűnek kellett lennie.

A hivatal november 2-án felbontotta a beadványokat, és rögzítette, hogy ajánlat érkezett a Scorpio Kft.-től bruttó 235 485 000 forint ajánlati árral, a Tornádó International Kft.-től bruttó 264 985 215 forintos, valamint a közös ajánlattevőktől bruttó 226 272 960 forintos árral. A közös ajánlattevők egy másik, Dell E2216H típusú monitort szerepeltettek az ajánlatukban. A monitor előre beállított megjelenítési területét 127 484,10 négyzetmilliméterben jelölték meg. Az ajánlatkérő ez év január 5-én elküldte az ajánlattevők részére az eljárás összegezését, ebben nyertesként a közös ajánlattevőket jelölte meg, a nyertest követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtóként a Scorpio Kft.-t hirdette ki.

Ez ellen a Scorpio Kft. kért előzetes vitarendezést, arra hivatkozva, hogy a NAV 127 499,58 négyzetmilliméteres monitorfelületet kért, ezzel szemben a nyertesek ajánlatában szereplő monitor csak 127 484,10 négyzetmilliméteres volt.

A közös ajánlattevők azzal érveltek, hogy 15,5 négyzetmilliméter különbség a hüvelyk-milliméter átszámításakor a kerekítésből adódott.

Emiatt a NAV január 20-án módosította az összegezést, és a Scorpio Kft.-t hirdette ki győztesnek.

A közös ajánlattevők viszont ez ellen nyújtottak be előzetes vitarendezési kérelmet január 25-én, mivel véleményük szerint a kért és az általuk megajánlott monitortípus látható felületének a mérete azonos. Miután a kérelem nem vezetett eredményre, a közös ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért február 5-én.

A döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a méretről nem kell felvilágosítást kérnie a közös ajánlattevőktől. Megállapította továbbá, hogy a Dell E2213H 21.5”, valamint a Dell E2216H típusú monitorok előre beállított megjelenítési terület nagysága azonos.
hirdetés

A döntőbizottság a bírság összegének kiszabásakor tekintettel volt a beszerzés értékére, mérlegelte azt is, hogy a megállapított jogsértés reparálható az eljárást lezáró döntés megsemmisítésével. Figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérő terhére az elmúlt három év alatt már több alkalommal állapított meg jogsértést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.