Támogatás

Csok - 15 ezren érdeklődtek január óta a takarékszövetkezeteknél

A csok tavaly júliusi indulása óta a takarékok mintegy kétezer igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt.

2016.02.26 11:49MTI

Több mint 15 ezren érdeklődtek január óta a takarékszövetkezeteknél a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, a csok tavaly júliusi indulása óta a takarékok mintegy kétezer igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt - közölte a Takarékbank Zrt. pénteken.

A befogadott támogatási igénylések összege átlagosan 1,3, a hitelé 4,5 millió forint volt - tették hozzá.

A Takarékbank szerint a lakásberuházások, valamint az ingatlan adásvételek számának növekedése jövőre mintegy fél százalékponttal járulhat hozzá a bruttó hazai termék (GDP) bővüléséhez.

Kiemelték: az ügyfelek mintegy 60 százaléka továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, azonban januárhoz képest lényegesen több kérdés irányul a használt lakás vásárlásához és bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. Az érdeklődők többségének legalább egy vagy két gyermeke van, kisebb számban vannak olyanok is, akiknek még nincs gyermekük.

A közlemény szerint a két új csok rendelet megjelenése óta az ügyfelek tájékozottabbak, tudatosabbak és körültekintőbbek lettek, többnyire úgy érkeznek a takarékok fiókjaiba, hogy már előzetesen az internetről tájékozódtak és konkrét kérdéseik vannak. Azonban sokan egyelőre elsősorban lehetőségeik felmérése és tanácsadás céljából keresik fel a takarékokat.

Arról is beszámoltak, hogy több mint kétezren vettek részt februárban a 8 vidéki megyeszékhelyen megrendezett csok-fórumokon, ahol informálták a résztvevőket az ingatlanpiaci folyamatokról, a csok feltételrendszeréről, az elérhető lakáscélú hitelkonstrukciókról, valamint egyedi kérdéseikre is választ kaphattak. A fokozott érdeklődés miatt a takarékok további vidéki helyszíneken terveznek csok-fórumokat.

Az építtetők és kivitelezők részéről is országszerte egyre intenzívebb az érdeklődés, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma - közölték.

A Takarékbank előrejelzése szerint a csok és a lakásáfa csökkentésének hatására idén óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest.

A most induló új társasház-építési projektek átadása legkorábban 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, azonban az induló beruházások kedvező gazdasági hatásai - munkahelyek teremtése az építőiparban, hitelezési volumen növekedése - már idén jelentkezhetnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.