Előzetes letartóztatás

Kémeket kaphattak el a kormányban

Előzetes letartóztatásba került két férfi, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kémkedtek Magyarországon.

2016.02.25 08:07ma.hu

Az Átlátszó.hu információi szerint az USA-nak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin (hivatalos dokumentumokban olykor Makszin) Norbertet, és a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot. A Heti Válaszban 2013 végén már írtak arról, hogy a magyar nemzetbiztonsági szervek „körberajzoltak” egy olyan amerikai gyökerű magánvállalkozást, amely pénzügyi forgalmi adatokat továbbított az Egyesült Államokba.

Maxin annak a – közvetve amerikai tulajdonban lévő – Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon.

2013 májusában két nemzetstratégiai jelentőségű nagyvállalat, az OTP és a Mol már „dobta” a Polygont - írja a valasz.hu egy, az újabb fejlemények fényében hitelesnek tűnő internetes levélre hivatkozva. A bank alighanem titkosszolgálati jelzések nyomán blokkolta Maxinék számláit, majd kért végrehajtást a cég ellen, az olajtársaság pedig szintén egy pillanat alatt kitiltotta a neki kártyaszolgáltatás-támogatást végző kft. munkatársait az épületeiből.

A Polygon ezen felül partnere volt még a K&H-nak, az MKB-nak, a CIB-nek és több más pénzintézetnek, továbbá 2006 legvégén közös érdekeltséget alapított a Demján Sándor-féle Euroinvesttel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven – melynek Maxin Norbert lett a vezérigazgatója.

A Maxinnal együtt letartóztatott B. Béla Szabolcs a hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóskodott, később pedig a Maxin-féle Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. Béla Szabolcs a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként működött, majd 2015-ig a külgazdasági miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

Az Átlátszó.hu friss híre szerint különleges körülmények között zajlik a nyomozás Maxin és B. Béla Szabolcs ellen. Egyrészt az ügy iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Maxin ügyvédje azt is érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya végzi a nyomozást. „A gazdasági elitbe tartozott ügyfelem, aki többek között az IBM egyik főbeszállítója is volt, haditechnikával kapcsolatos tevékenységet is folytatott, ami miatt folyamatosan nemzetbiztonsági átvilágítás alatt állt.”

Szárnyalt a Polygon

Gál György, a szegedi Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. egykori, alapító ügyvezetője évtizedekig dolgozott a szegedi egyetemen, mielőtt 1990-ben önálló céget alapított társaival. Az egyetemen ismerkedett meg az IBM-technológiákkal, amelyek forgalmazása lett a vállalkozás fő profilja. Idővel a Polygon az IBM legnagyobb magyarországi üzleti partnerévé vált. Jelentős bevétele volt szerverüzemeltetésből, hardverforgalmazásból, különleges szoftverek, bankok és bankkártyák informatikai rendszerének fejlesztéséből. A cég stabil, egyre bővülő ügyfélkört alakított ki a magyar bankvilágban, valamint az IBM-gépeket üzemeltető vállalatoknál és intézményeknél. Folyamatosan növelte árbevételét, amely 2006-ra elérte a 4,5 milliárd forintot. Az Opten céginformációs rendszerben fellelhető adatok szerint 2011-ben 2,3 milliárd forint volt a vállalkozás árbevétele - írta a Polygonról anno a delmagyar.hu.

Demján kártyázni kezdett

Demján kártyázni kezd címmel 2007-ben arról adott hírt a Heti Világgazdaság, hogy DAIS Információtechnológiai Zrt. néven új céget alapított a multimilliárdos Demján Sándor nevével fémjelzett Euroinvest Közép-európai Befektetési Zrt. A 20 millió forint jegyzett tőkéjű társaság kisebbségi tulajdonosa a Polygon Kft. volt. Maxin Norbert, akkor mint a DAIS vezérigazgatója, a már létező WestEnd-kártyához hasonlóan egységes vásárlói kedvezményeket akart kialakítani és bevezetni a Demján-csoport által épített valamennyi plázában. Az összeomlás előtt egy évvel Gál Györgyöt a DAIS Zrt. igazgatósági tagjára, Osvárth Zoltánra cserélték a Polygon ügyvezetői székében.

Vállalati szuperportált fejlesztettek

Az uniós pályázatokon százmilliókat nyerő cég komoly beszállítója volt a szegedi egyetemnek, sőt, közösen fejlesztettek ki egy vállalati szuperportált. Az egyetemi számítóközpont optikai kábeleinek áthelyezésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a több mint 1 milliárd forintos munkát a Polygon Kft. nyerte meg. Emellett a Polygon rajta volt azon a céges listán is, amelyek 2012-ben összesen 25 milliárd forint értékben szállíthattak informatikai eszközöket és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat a központosított közbeszerzés alá tartozó intézményeknek.

Amerikai bérlő 2112-ig

Az összeomlás évében, 2013-ban csupán egy közlemény volt olvasható a társaság honlapján (polygon.hu). Ebben egyebek mellett az állt, "a társaság korábbi menedzsmentjének regnálása idején álláspontunk szerint több milliárd forint tűnt el, ezért az új befektető tanácsára válságmenedzsmentre volt szükség". Írtak a közleményben "az OTP társasággal szemben alkalmazott gazdasági csapásáról", illetve arról, hogy "a társaságnál dolgozó egyik kolléga utolsó munkanapján létfontosságú iratokat semmisített meg a szegedi fejlesztőközpontban (...), ezen kolléga ellen büntetőeljárást indítottunk mind Magyarországon, mind az FBI-nál". Pár napig név szerint szerepelt ez a kolléga - aki egyébként a Polygon egyik tulajdonosa - a közleményben. Később törölték a nevét, és azt is, melyik üzletágat igazgatta. Azt is meg lehetett tudni a tájékoztatóból, hogy a Kálvária sugárúti központnak 99 évig, 2112. május 21-éig egy amerikai tulajdonú cég a kizárólagos bérlője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.