Közoktatás

Visszaszólt a diákolimpikon az emberierőforrás-miniszternek

Balogh Zoltán Facebookra feltett fehéringes posztja alá kommentelt egy kockásinges érintett. "Én diákolimpikonként visszautasítom, hogy az állami propagandagépezet részévé tegyenek minket!"

2016.02.19 20:54ma.hu

Utalva Klinghammer István volt felsőoktatásért felelős államtitkár nagy felháborodást kiváltó nyilatkozatára, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az alábbi bejegyzést tette közzé Facebook oldalán.

Facebook Official


Az egyik diákolimpiai érmes, Békés Gáspár, a bejegyzés alatti kommentben utasította vissza, hogy politikai célokra használják fel teljesítményét:


"Én diákolimpikonként visszautasítom, hogy az állami propagandagépezet részévé tegyenek minket!
Csak hogy tisztázzuk mennyire is becsül meg minket az állam:
Egyetlen pluszpont sem jár az egyetemi felvételin a diákolimpiáért, se az országos selejtezőért, se a részvételért, se az éremért, míg az OKTV első tíz helyezettje plusz száz pontot kap. A sportolimpikonok pedig ötszázat, és egy úszó például elmehet orvosira. Természetesen a kisebb hazai sportversenyekért is jár nyolc-tíz pont estenként.

Emellett semmilyen említést nem tesz rólunk a média, beleértve az államit is, míg minden huszadrangú celeb nevét ismeri a fél ország. Minket nem vár a reptéren ujjongó tömeg, amikor éremmel térünk haza.
Éppen ezért az lenne a minimum, hogy legalább ne használjanak fel minket propagandacélokra! Mintha mi, a megbecsült "fehér inges diákok" persze tudnánk, hogy minden a legnagyobb rendben van. 

#kockásolimpikonok "

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.