Használt és új lakások

Csok - A héten megjelenik a két rendelet

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze.

2016.02.08 07:56MTI

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, hogy a csok nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ.

Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés.

Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek. Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát.

Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.