DK: szégyenletes a nemzeti italboltok terve

Csak a fideszes kevesek és a szeszcsempész, alvilági szereplők árulhatnának alkoholt?

Egy szavát sem hiszik el a kormánynak...

2016.01.24 12:07MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles

A Demokratikus Koalíció (DK) szégyenletesnek tartja a nemzeti italboltok létrehozásának tervét, annak megvalósulása esetén a párt szerint ugyanis csak a fideszes kevesek és a szeszcsempész, alvilági szereplők árulhatnának alkoholt.

Varju László, a DK alelnöke vasárnap a témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta: a Fidesz nem elégszik meg a trafikokkal és az "elprivatizált" földekkel, az alkoholkereskedelmet is birtokolni akarja. A Fidesz elárulja a magyar vállalkozókat, amikor egyre több dolog árusításának a jogát a fideszes vállalkozóknak adja - tette hozzá.

Arra, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön tagadta, hogy a kormány nemzeti italboltok létrehozását tervezi, Varju László úgy reagált: egy szavát sem hiszik el a kormánynak, amely azt is mondta, hogy megvédi a magánnyugdíjakat és mégis elköltötte az azokban felhalmozott pénzt. A DK szerint a nemzeti italboltok rendszerét is be fogják vezetni - felelte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.