M1 Iskolapad

Központi felvételi: idén is volt olyan kérdés, amire még a tanárok sem számítottak

A diákok szerint sok esetben nem a feladatok, hanem az idő rövidsége okozza a legnagyobb nehézséget.

2016.01.21 09:43ma.hu

Zsúfolásig megtelt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme, a szülők és a gyerekek a csoportbeosztásokat várták - írja a hirado.hu az M1Iskolapad műsora alapján.

Ebben a középiskolában több mint 200-an írták meg a központi felvételit. Itt négy, illetve nyolc évfolyamos osztályokat indítanak a következő tanévben. Sokan szeretnének itt tanulni; tavaly volt olyan képzés, amelyre ötszörös volt a túljelentkezés. Idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

„Tavaly osztályonként 34 gyereket vehettünk fel, idén szintén három osztályt indítunk a gimnáziumi képzésben osztályonként 32 gyerekkel, és egy négyévfolyamosat, szintén 32 gyerekkel”– mondta Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója.

Nem a lexikális tudásra kíváncsiak

Míg a diákok várakoztak, a pedagógusok kibontották a feladatokat tartalmazó csomagokat: más tételsort kapott a négy-, illetve a nyolcévfolyamos képzésre jelentkező diák. A tanulóknak a magyar és a matematika feladatlapok kitöltésére 45-45 percük volt. A központi írásbeli elsősorban nem a diákok tantárgyi, lexikális tudására kíváncsi, hanem azokat a képességeket méri fel, melyek mindenképpen szükségesek az eredményes továbbtanuláshoz. A diákok szerint sok esetben nem is annyira a feladatok, inkább az idő rövidsége okozza a legnagyobb nehézséget.

Török Csaba matematika tanár szerint, még ha a feladatsor elején vannak is „bemelegítő”, gyorsabb feladatok, melyben osztani, szorozni kell, a harmadik-negyedik feladattól kezdve már újabb és újabb problémákat kell megérteni, így erre valóban szűk lehet a megadott 45 perc.

A tesztekre a korábbi évek feladatai alapján fel lehetett készülni, ám idén is volt olyan kérdés, amire még a tanárok sem számítottak.

Új feladat is bekerült a kérdések közé

A feladatok többsége alapvetően nyelvi készséget, szókincset, nyelvi kreativitást mér föl, de a negyedikesek feladatai közé bekerült egy olyan is, amely kifejezetten szófajok és toldalékok felismerésére vonatkozott, ez a korábbi években nem volt jellemző - mondta Posta István magyartanár.

A feladatsorok javítása egy központi útmutató alapján történik, azonban a középiskoláknak megvan a lehetőségük, hogy meghatározzák saját felvételi rendszerüket. Ebben az esetben egyes intézmények az írásbeli mellett szóban is vizsgáztatnak.

Ha az iskola előírja a központi írásbeli felvételit, akkor saját pontszámítási rendszerében a központi felvételinek legalább a megszerezhető pontszám 50 százalékát el kell érnie - mondta Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője. Vannak olyan iskolák is, akik az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is tartanak, és ennek a súlya az összpontszámban nem haladhatja meg a 25 százalékot – tette hozzá.

Fellebbezhetnek a diákok

M1 screenshot

Fontos szabály, hogy az iskoláknak a vizsgát követően nyolc napon belül biztosítani kell egy napot, mikor a szülők és a diákok megtekinthetik a dolgozatokat. Amennyiben a felvételizők nem értenek egyet a javítással, fellebbezhetnek.

Az elbírálás után, ha a helyi döntéssel nem elégedett a szülő vagy tanuló, van még egy lehetősége: az iskolában is beadhat egy észrevételt, ezt már az oktatási hivatal bírálja el.

A vizsgát szervező intézmények február 4-ig tájékoztatják a diákokat az írásbeli eredményről, és csak ezután, február 12-én jár le a felvételi lap beadásának határideje. Hogy kit melyik iskolába vettek fel, áprilisban derül majd ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.