Első fokon

Iszapömlés - Várhatóan január végén hirdetnek ítéletet a büntetőperben

Várhatóan január 28-29-én hirdet ítéletet a 2010-es vörösiszap-katasztrófával összefüggő büntetőperben első fokon a Veszprémi Törvényszék.

2016.01.13 13:16MTI

Némethné Szent-Gály Edit Katalin, a törvényszék elnöke az ügyben elvégzett bírósági munkát ismertetve kijelentette: a per tárgyalása hosszú időt vett igénybe annak ellenére, hogy a bíróság megtett minden tőle telhetőt azért, hogy az eljárás ne húzódjon el.

A vörösiszapper tárgyalása 2012 szeptemberében kezdődött meg. A törvényszék elnöke kifejtette: a bíróság az ügyet 248 tárgyalási napon keresztül tárgyalta, ez idő alatt 7176 oldalnyi jegyzőkönyv készült és 127 bizonyítási indítványt jelentettek be, az ügyész 49-et, a vádlottak és a védők 78-at nyújtottak be. A bűnügyi költség mintegy 36,5 millió forint, amely tartalmazza a fordítás és tolmácsolás költségét, a védői, valamint a szakértői díjat.

Némethné Szent-Gály Edit Katalin beszélt arról is, hogy a vörösiszapömlés kapcsán 486 polgári perben is dönteni kellett, azok többsége érdemi befejezéssel zárult. Hozzátette: jelenleg is folyamatban van a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indult felszámolási eljárás, annak befejezése a vagyonértékesítések időpontjától, valamint a zárómérlegek benyújtásától függ.

A törvényszék elnöke hangsúlyozta: a tárgyalás során az eljárás rendben zajlott, rendkívüli eset nem történt, ülnökváltás miatt kilenc tárgyalási napot, betegség miatt pedig tizenhárom napot kellett elhalasztani, illetve megismételni.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember - a cég vezetői és több alkalmazottja - ellen, valamint számos polgári per is indult.

A vádat az ügyészség tavaly augusztusban több pontban is módosította.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.