Környezetvédelem

Tarnai Richárd: nincs már veszélyes hulladék az Illatos úti telephelyen

A IX. kerületi telephelyről 2493 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el. Azok többségét - 1870 tonnát - már meg is semmisítették, a maradék megsemmisítése a nyáron befejeződik.

2016.01.06 12:45MTI
MTI Varga György

A kormány az összes veszélyes hulladékot elszállíttatta a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről - jelentette be Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a IX. kerületi telephelyről 2493 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el. Azok többségét - 1870 tonnát - már meg is semmisítették, a maradék megsemmisítése a nyáron befejeződik.

A feladat elvégzése nettó 1 milliárd 661 millió forintba került. Ezt az összeget az állam megelőlegezte, de ezt a tulajdonosokon keresztül a felszámolónak kell majd állni - mondta Tarnai Richárd.

Szavai szerint a veszélyes hulladékok elszállításával egy 140 éves probléma oldódott meg. "Hosszú évtizedek óta mindenki tudta, hogy mi a helyzet" a telephelyen, de senki nem tett semmit - mondta.

A kormány "a közigazgatás átalakításának eszközét használva" megoldotta a problémát - jelentette ki Tarnai Richárd.

Közölte, a veszélyes hulladékok elszállítását követően a "tényfeltárás időszaka" kezdődik meg. Meg kell nézni, mi maradt még a telephelyen, a talajban és a környezetben - mondta.

Emlékeztetett: a telephelyről 2015. április 28-án vitték el az első, veszélyes hulladékot tartalmazó hordót.

Tarnai Richárd közölte azt is, hogy becsléseik szerint az elszállítatás költségének mintegy tizedébe kerül majd a tényfeltárás. Ennek elvégzése a felszámoló feladata, vele fel is veszik a kapcsolatot - tette hozzá.

Elmondta, az érintett társaság jelenlegi tulajdonosi szerkezete "egy Sándor György-féle szabásmintára emlékeztet leginkább", átláthatatlanok a viszonyok, rengeteg tulajdonos van, és erre hivatkozva nem intézkedett senki a korábbi évtizedekben.

Tarnai Richárd közölte, tavaly augusztustól a korábbi felszámoló helyére egy állami felszámoló került. A tényfeltárás költségeit a felszámolón keresztül szintén a tulajdonosokra kívánják hárítani - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy Győrben, Dorogon és Tiszaújvárosban, valamint egy külföldi helyszínen történik a hulladékok megsemmisítése.

Tarnai Richárd közölte azt is, a mérések azt mutatták, hogy egészségkárosító hatás nincs a környezetben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.