Gyász

Elhunyt Hajdu Sándor főiskolai docens, tankönyvszerző

Életének 76. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt Hajdu Sándor főiskolai docens, ismert matematika-tankönyvek alkotószerkesztője, szerzőtársa.

2015.12.10 18:36MTI

Hajdu Sándor matematika-fizika szakos tanári diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte. Tanított általános iskolában, majd a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban. Később a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán algebrát és számelméletet oktatott, és részt vett a tanítási gyakorlatok szakmai irányításában - olvasható a közleményben.

Tudományos kutatásai ebben az időszakban a matematika tantárgy tervezéséhez és a matematikatanulás pszichológiai vonatkozásainak vizsgálatához kapcsolódtak. E témakörből doktorált 1980-ban - írták.

1985-től az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa lett, ahol matematikatanítással kapcsolatos tantervelméleti és tantervtörténeti kutatásokat folytatott, országos felméréseket szervezett, részt vett a matematika-tanterv korrekciójának előkészítésében, a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában.

Nyugdíjazásáig a Pető András Intézetben konduktor-tanítók képzésében tevékenykedett, ezután minden idejét a tankönyvcsalád fejlesztésének szentelte. E tankönyvcsaládból "generációkon át több millió gyermek tanulta a matematikát" - áll a közleményben.

Hajdu Sándor temetése jövő hétfőn 13 órakor lesz a budakeszi temetőben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.