Élelmezés

Nyolcpárti javaslat a gyermekéhezés megszüntetéséért

A javaslat benyújtása a Nemzeti Minimum civil csoport kezdeményezésére történt az Élelmezési Világnap alkalmábó.l

2015.10.16 13:15MTI

Nyolc párt közös határozati javaslatot nyújtott be a gyermekéhezés megszüntetése érdekében pénteken az Országgyűlésben - tájékoztatta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pénteken az MTI-t.

A javaslat benyújtása a Nemzeti Minimum civil csoport kezdeményezésére történt az Élelmezési Világnap alkalmából. Abban felkérik a kormányt arra: az év végéig dolgozzon ki olyan szabályozást, amelynek nyomán minden rászoruló gyermek és várandós nő számára biztosítható a napi egyszeri meleg étkezés az év minden napján - közölte Szabó Tímea.

A dokumentumot a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a DK, az Együtt, a PM és a Liberálisok politikusai is ellátták kézjegyükkel, a KDNP viszont nem - tette hozzá.

Mint elmondta: ugyan a kormányzat tett lépéseket a gyermekéhezés felszámolása érdekében, ám az iskolaszüneti időszakokban még ma is nélkülözni kényszerül sok gyerek.

Egyben kifejezte reményét, hogy ezt a fajta konszenzust a jövőben is fenn tudják tartani és az aláíró pártok közösen tudják felszámolni a gyermekéhezést Magyarországon.

Egyébként jelenleg Magyarországon napi szinten, mintegy 50 ezer gyerek éhezik. Ugyanakkor 600 ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik a szó szoros értelmében nem éheznek, de naponta nélkülözéssel kell szembenézniük - mondta Szabó Tímea.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.