Média

Kié a TV2?

Dirk Gerkenst, az RTL Klub korábbi vezetőjét kérte fel a TV2-csoport vezérigazgatójának a társaság jövőbeli tulajdonosa - közölte Andrew G. Vajna, miután bejelentették: az érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. vásárolja fel a televíziót. A bejelentés után ugyanakkor a Megapolis Media Zrt. azt közölte: 2015. október 13-án megvásárolta TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét.

2015.10.15 21:11ma.hu

Andrew G. Vajna a tájékoztatón közölte: a TV2-ből az ország vezető kereskedelmi televízióját kívánják létrehozni. Úgy fogalmazott: olyan nézettséget kíván elérni, amely a csatorna indulásakor volt mérhető, ez szerinte egy-két éven belül érhető el. Az első fél évre nem ígért jelentős változást, azt követően azonban igen - írja a hirado.hu.

A csatorna műsorai közül a Mokkát és a Tényeket nevezte meg nagyon jól működőként, de megjegyezte: nincs olyan televízió, amin ne lehetne javítani. A várható változásokat firtató kérdésekre úgy felelt: bár az ötletei között szerepelt egy hírcsatorna is, "sajnos az nem működik".

A változtatások befektetési igényéről nem árult el részleteket, csak annyit mondott: megvan a fedezete annak, hogy a televíziót "a lábára állítsák". Dirk Gerkenssel közösen nézik át a televízió jelenlegi struktúráját, azt, hogy mit kell megtartani és mit nem.
Andrew G. Vajna nem mond le a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosi pozíciójáról, ahogy ügyvédjével közösen elmondta: nem látnak összeférhetetlenséget a két pozíció között.

Hozzátette, reményei szerint három héten belül megkapják a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulását a tranzakcióhoz.
Beszámolt arról is: a jelenlegi menedzsment tagjai, Simon Zsolt és Yvonne Dederick az átadás levezényléséig, vagyis mintegy másfél hónapig még pozíciójukban maradnak, azt követően azonban az új vezérigazgató dönti el, kivel kíván együttdolgozni.

Dirk Gerkens, aki tavasszal távozott a konkurens RTL Klub éléről, azt hangsúlyozta, hogy csaknem huszonöt éve dolgozik a médiában, abból mintegy húszat a régióban, illetve Magyarországon töltött a kereskedelmi televíziózásban. A TV2-t mind a televíziós, mind a digitális médiapiac meghatározó szereplőjévé kívánja tenni a nézettség növelésével, és a kábelcsatornákat is újra kívánják pozícionálni.

A leendő vezérigazgató nem zárta ki, hogy akár az RTL Klubtól is igazol majd munkatársakat, ahogy Andrew G. Vajna is megerősítette, a legkiválóbb emberekkel kívánnak majd együttdolgozni. A konkurens csatornánál betöltött pozíciójához kapcsolódó szerződésének korlátozó elemeit firtató kérdésre Dirk Gerkens úgy felelt: jogszabályszerűen és a korábbi szerződésének megfelelően jár el.

A tájékoztatón kiosztott közlemény szerint a Magyar Broadcasting Co. Kft. csütörtökön írt alá adásvételi szerződést a tv-t tulajdonló és üzemeltető TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Limited 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlására. A társaság ezzel egy időben megállapodást kötött a TV2 korábbi tulajdonosával, a ProSiebenSat.1 Media AG-vel az eladóknak, valamint a csatornának biztosított hitelek átvállalásáról.

Két órával később a Megapolis Media Zrt. azt közölte: 2015. október 13-án megvásárolta TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét. Ezt a hírt az Indexszel a cég tulajdonos-ügyvezetője, Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlet- és munkatársa közölte. Fonyó elmondta, hogy egy szerződéses megállapodás alapján szerezték meg a kereskedelmi tévét, de annak tartalmát üzleti titok miatt nem hozza egyelőre nyilvánosságra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.