Meghirdetik az utolsó nyelvtanfolyamokat

Egy utolsó esélyt kaptak a papír nélküli diplomások

Eddig 1200 sikeres résztvevője van a Diplomamentő programnak, a több mint 800 nyelvi kurzuson 9000 fiatal tanult, most pedig meghosszabbították a programot.

2015.10.10 08:49MTI

Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkozatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a hárommilliárd forintos keretösszegű programban október végéig meghirdetik az utolsó államilag támogatott nyelvtanfolyamokat, amelyekre november 15-ig lehet jelentkezni. A képzések 2016 júliusig tartanak, a nyelvvizsgát pedig legkésőbb jövő év végéig kell letenni.

Eddig 1300-an próbálkoztak a diplomához szükséges nyelvvizsgával, közülük 1200-nak sikerült, ők már átvehetik az egyetemi vagy főiskolai végzettségről szóló oklevelüket.

A nyelvtudás hiánya évről évre gondot jelent a felsőoktatásban: idén emiatt nem vehette át diplomáját például a szolnoki főiskolán a végzősök 60 százaléka, a kecskeméti főiskolán pedig a fele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.