Kettesben a polgármesterrel

Hatból öt képviselő lemondott mandátumáról Nagymányokon

Különböző okokra hivatkozva valamennyien ugyanazon a testületi ülésen jelentették be távozásukat.

2015.10.07 09:49MTI

A polgármesteren kívül csupán egy tagja maradt a nagymányoki képviselő-testületnek, a másik öt, listán bejutott önkormányzati képviselő különböző okokra hivatkozva lemondott mandátumáról.

Klausz Judit jegyző szerdán az MTI megkeresésére közölte: nem okoz zavart a város, az önkormányzat működésében az, hogy öt helyi képviselő lemondott. Megerősítette: különböző okokra hivatkozva valamennyien ugyanazon a testületi ülésen jelentették be távozásukat.

"Az októberi soros ülésen letehetik az esküt az új képviselők, akiket a helyi választási bizottság nyilatkoztat arról, hogy fenntartják-e szándékukat, vállalják-e a képviselői munkát" - tette hozzá a jegyző.

Karl Béla 2014-ben két jelölt közül, a szavazatok 53,03 százalékát megszerezve lett a település vezetője. Ez a harmadik ciklusa, 2006 óta polgármestere Nagymányoknak. Rajta kívül Melcher Zsolt alpolgármester maradt a testület tagja.

Tavaly októberben tizennégy jelölt szállt versenybe a választók szavazataiért, mindannyian függetlenként indultak. A választási törvény szerint az akkor legtöbb szavazatot megszerző jelöltek juthatnak mandátumhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.