Már most is érezhető a megszorítások előszele

Fidesz: brutális megszorítás várható az egészségügyben

A Fidesz szerint már érezhető a kormány "gigantikus és brutális" megszorításának előszele az egészségügyben; Pesti Imre, az ellenzéki párt parlamenti képviselője erről szerdán beszélt Budapesten sajtótájékoztatón.

2008.10.15 13:07MTI

Egyes megnyilatkozások szerint az egészségügyből jelentős forráskivonás várható, ami reálértékben mintegy százmilliárd forintot jelent - közölte a Fidesz szakpolitikusa. 

Pesti Imre a megszorítás részeként említette, hogy a kormány nem hajlandó idén biztosítani az egészségügyben dolgozók 13. havi bérének fedezetét, ezt - mint mondta - az intézményeknek maguknak kell kigazdálkodni. Hozzátette: ez a lépés az egészségügy jelenlegi helyzetében elfogadhatatlan. A Fidesz képviselője szerint az egészségügy egyes területeit érintő további forráskivonással kell számolni.

A Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozók 13. havi bérét az kormányzat nem hajlandó biztosítani. Pesti Imre szerint a nagyon rossz anyagi helyzetben lévő intézmények ezt már nem tudják kigazdálkodni. Furcsának nevezte, hogy miközben a kormány reálértékben csökkenti a finanszírozást, nominálértékben 10,8 százalékkal többet ad az egészségügyi intézményeknek, úgy, hogy megkülönböztetést tesz közöttük. 

Pesti Imre arról számolt be, hogy a közösségi tulajdonban lévő intézmények közül ezt a növekményt nem kapják meg azok az intézmények, amelyek ugyan száz százalékban önkormányzati tulajdonban vannak, ám társasági formában működnek. Tájékoztatása szerint azok az intézmények sem részesülnek belőle, amelyek egyházi kezelésben vannak. "A kormányzat ezeknek az intézményeknek sem a 13. havi bért, sem ezt a fajta 10,8 százalékos emelést nem biztosítja, ami egyértelműen jelzi, hogy újabb forrásokat von ki az egészségügyből" - fogalmazott. A napokban a Fidesz már jelezte, hogy a kormány nem biztosítja a 13. havi bér fedezetét. Szijjártó Péter szóvivő arról is beszélt, hogy a kormány jövőre reálértékben 40-50 milliárddal kevesebb pénzt szán az egészségügyre, mint az idén. 

A szaktárca akkor reagálásában közölte: a költségvetés egészségügyi kiadásainak főösszege jövőre - a vizitdíj és a rokkantsági nyugdíj nélkül - 1312 milliárd forintról 1399 milliárd forintra nő, ami 6,6 százalékos növekedést jelent. A 13. havi bér kifizetésének fedezetével kapcsolatban a Pénzügyminisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egészségügyi intézmények finanszírozása rendezett, megvan a fedezet a 13. havi bérre is. "Az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátást finanszírozó előirányzata minden évben tartalmazza az intézmények által kifizetendő bér, valamint a 13. havi - 4 heti - illetmény fedezetét. Az idén a gyógyító-megelőző kassza 741,4 milliárd forintos előirányzattal rendelkezik" - írta a tárca közleményében. A cáfolatokra reagálva Pesti Imre szerdán azt mondta, a szakmai szövetségek képviselői, a kórházvezetők jelezték, hogy nem találják a plusz finanszírozást, így nem felel meg a valóságnak a minisztérium állítása, miszerint megkapják a plusz forrásokat. Hozzátette: a számokból látható, hogy jövőre csökken a finanszírozás. "Ez csak a kormány számára fogható fel másként" - fogalmazott Pesti Imre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.