Gyász

Jövő pénteken búcsúztatják Czeizel Endrét az Óbudai temetőben

Szeptember 11-én, pénteken 14 órától búcsúztatják a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas Czeizel Endrét az Óbudai temető Főnix termében.

2015.09.04 16:27MTI
MTI Mohai Balázs

Az augusztus 10-én hajnalban, életének 81. évében elhunyt tudós orvosi diplomája megszerzése után, 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.

1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium (1984-től osztály) főorvosa és a WHO-együttműködési központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett.

Czeizel Endre nevéhez több mint 300 angol tudományos közlemény, 29 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik. 1966-ban az orvostudomány kandidátusa, míg 1978-ban pedig akadémiai doktor lett. A televízióban olyan népszerű, felvilágosító-ismeretterjesztő műsorokat vezetett, mint Az öröklődés titkai, a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar, a Ki viszi át a szerelmet, a Szexfilm, az AIDS, a Génjeink titkai.

Számos más kitüntetés mellett 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2000-ben az Egyesült Államokban megosztva neki ítélték a Kennedy-díjat, 2002-ben pedig megkapta az amerikai Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját is a magzatvédő vitaminnal kapcsolatos kutatásai miatt. 2011-ben Hazám-díjjal, 2012-ben Radnóti Miklós antirasszista díjjal, 2014-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Czeizel Endrét a saját halottjának tekinti. A szeptember 11-i búcsúztatáson a gyászoló család a részvétnyilvánítás mellőzését kéri a megemlékezőktől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.