Egy másik döntésre is várnak

Több mint félmilliárdból fejlesztik a Zala Megyei Kórház eszközparkját

Egy korábban tartaléklistára helyezett pályázatukról augusztusban született pozitív kormánydöntés

2015.09.02 12:05MTI

Szakmailag eredményesebb, gazdaságilag pedig hatékonyabb működést tesz lehetővé a Zala Megyei Kórházban most megvalósuló több mint félmilliárd forintos eszközfejlesztés, amely több évtizedes lemaradás pótlását is jelenti - közölte az egészségügyi intézmény főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Halász Gabriella kifejtette: egy korábban tartaléklistára helyezett pályázatukról augusztusban született pozitív kormánydöntés, így még idén megvalósul a bruttó 540 millió forintot meghaladó összegű eszközfejlesztés és korszerűsítés. Ebből az összegből a Zala Megyei Kórház tíz szakterületét érintő modernizálásra nyílik lehetőség, egyebek közt röntgeneket, ultrahangos berendezéseket, de endoszkópokat és műtétekhez szükséges szívmotort is vásárolnak, illetve cserélnek a következő hónapokban.

A legfontosabbak közé tartozik a központi műtő fejlesztése, ami egyebek közt az általános sebészet, az érsebészet, az ortopédia és az urológia igényeit szolgáló laparoszkópos és artroszkópos berendezésekkel bővül, a minimális beavatkozást igénylő műtétek körülményeinek javítására. A nyitott szívműtétek elengedhetetlen feltételeként az egyik szívmotort is újra cserélik, a belgyógyászaton pedig a főként a vastagbéldaganatos betegek endoszkópos beavatkozásához szükséges eszközöket szereznek be.

Fejlesztik a mikrobiológiai labort, a neurológiát, illetve a patológiát, ahol az évente elvégzett 600-650 boncolás mellett 28 ezer szövettani és 18 ezer citológiai vizsgálatot is folytatnak. Kicserélik a több mint tízéves szülészeti ultrahangot, illetve több új röntgenkészüléket, köztük szájsebészeti röntgent és digitális mammográfiás berendezést állítanak üzembe, továbbá cserélik a rendelőintézeti ultrahangot is - részletezte Halász Gabriella.

A főigazgató hozzátette: a radiológia és a szájsebészet eszközeinek korszerűsítésére egy másik, 400 millió forintos pályázatukkal kapcsolatban is döntést várnak, s ha ezt az összeget sikerült elnyerni, akkor az 540 milliós keretből más eszközök és osztályok fejlesztésére nyílik mód. Az elmúlt évtizedekben példa nélküli eszközfelújítás nemcsak a gyógyítás eredményességét, de hatékonyabb működtetést és a dolgozók számára korszerűbb munkakörülményeket is biztosít.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a jelenlegi pályázatok révén összesen mintegy hétmilliárd forint forrással gazdagodik a regionális feladatokat is ellátó Zala Megyei Kórház. A mostani 540 millió forintos eszközbeszerzésen felül várhatóan még ebben az évben befejeződik a szívcentrum 5,5 milliárdos fejlesztési programja, de két ütemben még összesen további egymilliárd forintos eszközfejlesztési program is remélhető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.