Illegális bevándorlás

Külügy: Magyarország visszautasítja, hogy nem cselekszik megfelelően

Az államtitkár kijelentette: huszonnégy órán belül "már a második szövetséges és baráti ország kormányánál kell eljárnunk" amiatt, mert "minősíthetetlen kifejezésekkel illetik" Magyarország bevándorlási politikáját.

2015.09.01 17:25MTI

Magyarországnak nagyon határozottan vissza kell utasítania minden olyan vádat, amely azzal illeti az országot, hogy a bevándorlók kérdésének kezelése ügyében nem elegendő, amit tesz - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Magyar Levente délután megbeszélést folytatott a budapesti osztrák nagykövetség ügyvivőjével, akit azt követően kérettek be, hogy Werner Faymann osztrák kancellár hétfő esti nyilatkozatában közvetve bírálta Magyarország eljárását amiatt, hogy a menekülteket hagyja továbbutazni Ausztriába.

Az államtitkár kijelentette: huszonnégy órán belül "már a második szövetséges és baráti ország kormányánál kell eljárnunk" amiatt, mert "minősíthetetlen kifejezésekkel illetik" Magyarország bevándorlási politikáját. Ezt ráadásul olyan országok teszik, amelyek Magyarországnál nagyságrenddel kisebb mértékben szembesülnek "azzal a rettenetes nyomással", amelyet az illegális migráció jelent - fűzte hozzá.

Véleménye szerint az osztrák kancellár nyilatkozatában önmagával keveredik ellentmondásba, mert míg először azt sérelmezte, hogy Magyarország a határzárral túl szigorúan lép fel a bevándorlókkal szemben, utána azt mondta, túl enyhe a magyar szabályozás, mivel dokumentumok nélkül engedik utazni az embereket. Már ez is jelzi, hogy "egyfajta zavarodottság uralkodik a fejekben azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot akkor most a túl nagy szigorért vagy a túl enyhe bevándorlási politikáért kell kritizálni" - mondta.

Magyar Levente kiemelte: Magyarország azt szeretné, ha kritika helyett mindenki méltányolná "azokat az emberfeletti erőfeszítéseket, amelyeket a magyar hatóságok tesznek" azért, hogy az ide érkező illegális migrációs hullámot kezeljék. Elvárják minden szövetséges, baráti országtól, különösen a szomszédos államoktól, hogy Magyarországot tartsák tiszteletben, és ne ragadtassák magukat arra, hogy alaptalan vádakat fogalmazzanak meg vele szemben - tette hozzá.

Az államtitkár szerint azért is nehezen értelmezhetők az osztrák kancellár szavai, mert Ausztria egyoldalú lépéseket tett Magyarországgal szemben, amikor hétfő reggel "gyakorlatilag lezárták az Ausztriába vezető utakat". Ugyanakkor ezzel kapcsolatban Magyarország nem fogalmazott meg kritikát, mert Ausztria szuverén joga, hogy ezt megtegye - jegyezte meg.

Mint mondta, nem engedhető meg, hogy az ilyen kijelentések megzavarják a kiváló magyar-osztrák együttműködést, és nem kell attól tartani, hogy az csorbát szenved.

Magyarországnak az uniós jogból két alapvető kötelezettsége ered a bevándorlókkal kapcsolatban: ha valaki illegális módon jön be az országba, a magyar hatóságok megpróbálják feltartóztatni és regisztrálják. Továbbá ha a hatóságok értesülnek arról, hogy az illető el akarja hagyni az országot, akkor megnézik, megvannak-e az ehhez szükséges dokumentumai, mert az, hogy menekültként regisztrál Magyarországon, még nem jogosítja fel a továbbutazásra más uniós tagállamba - magyarázta.

Magyar Levente azt mondta, a kvótarendszert illetően Magyarország álláspontja világos: ha ide érkezik a legtöbb illegális bevándorló az EU-ban, és itt adják be a legtöbb menekültkérelmet, akkor "milyen logika alapján várható az el bármilyen részről is, hogy még többet vállaljunk?" A kormány álláspontja szerint "ide több bevándorló ne jöjjön, mert alig tudjuk kezelni már ezt a mostani állapotot is" - jelentette ki.

Arra is kitért, hogy meglátása alapján a schengeni rendszer de jure felülvizsgálata remélhetőleg elkerülhető, ugyanakkor Schengen de facto felülbírálására már történtek lépések, mert másként nem lehet értelmezni azt az osztrák döntést, hogy minden járművet, amelyik áthalad a határon, ellenőriznek.

Az államtitkár közölte: Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök "remek viszonyban van", rendszeresen konzultálnak, arról azonban nem tud, hogy az elmúlt napokban beszéltek-e egymással.

Magyar Levente végül elmondta: mindent meg akarnak tenni azért, hogy csökkentsék az illegális határátlépések számát, és európai összefogás keretében hatékony megoldást találjanak a helyzet kezelésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.