Tanévkezdés

Czunyiné: a közeljövőben elindulhat a társadalmi vita a kilenc évfolyamos iskoláról

A köznevelési államtitkár szerint a kilenc évfolyamos iskola az egyik lehetséges jó válasz a köznevelés tartalmi megerősítésére, s ennek társadalmi vitája a szakmai egyeztetések után a közeljövőben elindulhat.

2015.08.24 12:24MTI

Czunyiné Bertalan Judit a fővárosban hétfőn tartott szakmai tanévnyitó konferencián kiemelte: elvégezték az oktatási háttérintézmények megerősítését, profiltisztítását, ennek részeként megalakították a pedagógiai oktatási központokat tavasszal, a nyár elején. Ezek az Oktatási Hivatal feladatkörébe kerültek, és mostanra egységes hálózat alakult ki - mondta, hozzátéve: a központok létrehozásával az a cél, hogy érdemi támogató rendszer álljon az iskolák rendelkezésére.

Felidézte, hogy a minőségi oktatás célja a hátránykompenzáció, a versenyképes tudás biztosítása és az esélyteremtés. Az iskolarendszernek ezeket egyszerre kell biztosítania - hangsúlyozta Czunyiné Bertalan Judit, aki az alapvető feladatok között említette a kisgyermekkori nevelés kiterjesztését, a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését, arányának csökkentését, és szólt a minden hároméves gyermekre vonatkozó kötelező óvodáztatásról.

A köznevelési államtitkár a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ tanévnyitó rendezvényén kitért arra is: az óvoda esélyteremtő szerepének növelésére 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Rámutatott: az intézményrendszer átszervezése, a fenntartói struktúra átalakítása, a nemzeti alaptanterv átgondolása egyaránt a köznevelés tartalmi megerősítését célozta.

Az elkövetkező időszak feladatai közül az intézményrendszer, a módszertan és a tartalom fejlesztését emelte ki.

Az előbbiről szólva kitért az oktatási anyakönyv létrehozására, amely az adatok áttekinthetőségét segíti. Az iskolaközpontokkal nem egy iskolatípus jön majd létre, hanem a hátránykompenzációt, a tanulók eredményes oktatását, a fejlesztést segítik, s ezek alkalmasak lehetnek majd tartalmas nyári programok megtartására is - ismertette a köznevelési államtitkár, aki beszámolt a még az ősszel induló Nemzeti Köznevelési Portálról, amelynek célja a kapcsolatkialakítás és -tartás az iskolával és a pedagógusokkal.

Megjegyezte: a tartalmi megerősítésre a kilenc évfolyamos iskola az egyik lehetséges jó válasz, ennek társadalmi vitáját a szakmai egyeztetések után a közeljövőben "megnyitják".

Az államtitkár szólt arról, hogy a köznevelési intézmények korszerűsítése és az informatikai fejlesztés mellett a művészetoktatás, a mérés-értékelés, a pedagógiai szakszolgálat fejlesztését célzó pályázatok kiírását tervezik.

Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) megbízott elnöke azt mondta: az átalakításokkal összefüggésben elvárás a szakmai párhuzamosságok megszüntetése, az intézményi, szakmai profilok tisztítása és a minőségi szolgáltatások biztosítása. Fontosnak nevezte, hogy a köznevelési és a felsőoktatási szereplők az igényeiknek megfelelő segítséget kaphassanak.

Ismertetése szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) a pedagógiai szakmai szolgáltatások, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől a tantárgygondozói, nemzetiségi köznevelési feladatok, a közösségi szolgálatokat érintő területek kerülnek át. December 31-ével az Educatio kft. beolvad az Oktatási Hivatalba. A pedagógusok minősítési eljárása, a mérések szervezése a kormányhivataloktól szintén átkerül az OH-hoz - sorolta, és kitért arra is: 14 regionális pedagógiai oktatási központ kezdte meg munkáját önálló szervezeti egységként.

Közölte: az országos pedagógiai szakmai szolgáltatásokat felmérték, és azt tapasztalták, hogy főként a szaktanácsadásra, a tantárgygondozásra mutatkozott igény.

A felsőoktatás területén ide kerül a Diplomás Pályakövetési Rendszer, feladatuk lesz a magyar állami ösztöndíjas képzés feltételei teljesítésének nyilvántartása, és teljes egészében átveszik a felvételi informatikai, szakmai feladatait.

Hanesz József, a Klik elnöke közölte: fenntartásukban 2200 intézmény működik, a feladatellátási helyek száma 5147. Júliustól a szakképzés leválásával 300 intézmény került el a Kliktől. Az intézményi férőhelyek száma 1,3 millió, a beiratkozó elsősök száma 74 121, négyezerrel kevesebb, mint tavaly. Az intézményekben több mint 748 ezer diák tanul. A pedagógusok száma több mint 95 ezer, a szakképzéssel mintegy 25 ezren távoztak, a technikai dolgozók száma pedig mintegy 50 százalékkal csökkent. A kormánytisztviselők 368-cal lettek kevesebben.

Célként jelölte meg a tervezhető és tervszerű működés megvalósítását, ami az intézmények működését biztonságossá teszi. A költségvetésükről szólva elmondta: mintegy 500 milliárdból gazdálkodhatnak, de a feladatokkal forrásokat is adtak át.

A kiadások több mint 90 százaléka személyi juttatás - jelezte, hozzátéve: a rendelkezésre álló forrást, ha okosan költik el, akkor a büdzsében baj nem lehet. Közölte, a működésük biztosított lesz, ugyanakkor azt gazdaságosabban kell megvalósítaniuk. Kitért arra is: az átszervezésekkel a Klik központi létszáma 50 százalékkal csökken. Ennek oka, hogy a központban stratégiai döntéseknek kell születniük, a "megtakarított" létszámot a megyeközponti és a területi tankerületek fogják megkapni. Sokkal erősebb megyei és járási központ a cél - közölte a központ elnöke, aki megerősítette: az intézmények működését, gazdálkodását segítendő kincstári kártya bevezetését tervezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.