Ilyen még nem volt

Sztrájkot terveznek a bölcsődei dolgozók

Lapértesülés szerint az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya miatt őszre sztrájkot terveznek a kisgyermeknevelők.

2015.08.22 12:18ma.hu

A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikk szerint ilyen még soha nem történt az intézmény több mint százhatvan éves honi történetében. A cikkben kisgyermeknevelők szólalnak meg példaként arra, hogy mennyire kevés a keresete az ágazatban dolgozóknak. Sokan másodállást vállalnak, keresetkiegészítésként takarítanak vagy éppen a krumpliföldeken dolgoznak. A közalkalmazottként foglalkoztatott bölcsődei dolgozók gyakran nyomorognak - állítja a Magyar Nemzet. A cikk leírja, hogy egy pályakezdő - érettségi utáni felsőfokú szakképesítéssel rendelkező - kisgyermeknevelő jövedelme a nyáron bevezetett kiegészítő pótlékkal együtt nettó 87 ezer forint. Tíz év munkaviszonnyal 91 ezret, húsz év után 95, harminc év után 102, negyven év elteltével pedig 108 ezer forintot vihet haza.


A cikkből kiderül, hogy a hazai bölcsődékben több mint tízezren dolgoznak, hatvan százalékuk kisgyermeknevelő, negyven százalékuk pedig technikai, irodai, élelmezési munkakörök teszik ki. Felvetik, hogy 2008-ban a teljes közszférától elvették a 13. havi bért, befagyasztották a közalkalmazotti illetménytáblát, 2011-ben pedig megszüntették a pontszerző továbbképzésekért járó egyhavi illetményt.

A lapnak nyilatkozó Szűcs Viktória szerint 2008 óta nem volt átfogó és érdemi béremelés az ágazatban. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott: egyenesen szégyenteljes, hogy az életpálya bevezetését 2013 óta megígérik minden évben, s közben nem történik semmi sem.

Az újság szerint a sztrájk még elkerülhető, ha a kormány komoly és érdemi ajánlattal fordul a szakszervezetek felé, és pontot tesznek végre az évek óta húzódó érdekvitára. Ha azonban ez nem történik meg, nehéz ősz elé nézhetnek a kisgyermekes szülők, mert a sztrájk idejére valószínűleg bezárnak a bölcsődék. Egy napra, egy hétre vagy akár határozatlan időre is...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.