Egy év, kilenc hónap felfüggesztve

Elítélték a rendőrnőre támadó ausztrált

Egy év 9 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt az ausztrál férfit, aki megtámadott egy rendőrnőt a napokban Budapesten.

2015.08.04 18:06Havariapress

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai napon - gyorsított eljárásban - bíróság elé állított egy 21 éves ausztrál állampolgárságú férfit, aki három nappal ezelőtt a VI. kerületében a jogszerű rendőri intézkedésnek ellenszegült, valamint bántalmazta is az egyik rendőrt.

A tényállás lényege szerint, a fiatalember augusztus 1-jén az esti órákban a VI. kerületi Nagymező utcában az egyik ismerősével olyan garázda jellegű magatartást tanúsított, ami miatt a járókelők rendőri segítséget kértek.

A két járőr szolgálati gépkocsival, megkülönböztető jelzéssel érkezett a helyszínre, aminek láttán az ausztrál férfi futásnak eredt, beszaladt egy közeli hostel épületébe, ahol a rendőrök azonban utolérték őt.

A terhelt a rendőri intézkedésnek továbbra is ellenszegült, a felszólításoknak nem tett eleget. A rendőrök fogásából erőszakkal kiszabadította magát, majd az épület bejárati ajtaján keresztül próbált elmenekülni.

Miután kijutott, megpróbálta az ajtót maga mögött behúzni, ekkor azonban az egyik rendőrnő a férfit a ruházatánál megragadva visszatartotta, az egyik lábát pedig az ajtórésbe helyezte azért, hogy a terhelt az ajtót ne tudja becsukni. Ekkor azonban a férfi az ajtót három alkalommal, szándékosan, nagy erővel a rendőr lábának rántotta, aki ennek következtében megsérült.

Az intézkedésnek még ezt követően is aktívan ellenálló férfit ezután megbilincselték és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.