Szabályzatszigorítás

Szandálban nem kérheti a jegyünket a BKK-ellenőr

Az új szabályozás szerint nem ácsoroghatnak zsebre tett kézzel a megállóban, nem ehetnek és rövidnadrágot sem viselhetnek a BKK-ellenőrök a szolgálati idejükben.

2015.08.04 11:10ma.hu

Szigorítottak az intézkedések szabályain is, valamint ezentúl a közterület-felügyelet írja elő, hogy az ellenőrök mikor, melyik vonalon ellenőrizzék az utasokat. A BKK dolgozóinak szakszervezete szerint a szabályozás zavarokat okozhat a munkatársak körében - írja a hirado.hu.

Szigorított a szabályain a BKK és a közterület-felügyelet. Újdonság, hogy a szolgálat szervezését július óta a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága végzi. A közterület-felügyelet írja elő, hogy az ellenőrök mikor, melyik vonalon ellenőrizzék az utasokat.

Az új szabályozás előírja, hogy az ellenőröket minden esetben két közterület-felügyelőnek kell kísérnie. Ez azt is jelenti, hogy ezentúl nem csoportosan dolgoznak az ellenőrök, kollégáik helyett a hatóság emberi lesznek mellettük.

A BKK dolgozóinak szakszervezete aggályosnak tartja, hogy az ellenőröknek ezután kollégáik nélkül, egyedül kell végezniük munkájukat, csak a két közterület-felügyelő lehet velük – mondta Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Ha ugyanis konfliktus adódik az utas és az ellenőr között, és erről jelentést kell írnia, akkor könnyen megtörténhet, hogy a közterület-felügyelők másképp emlékeznek, az ellenőr magára marad az álláspontjával.

Az új szabályozás pontosan előírja, hogy az ellenőrök és az őket kísérő közteresek mit tehetnek és mit nem. A közteres az ellenőr és az utas konfliktusába csak akkor avatkozhat be, ha utóbbi nem igazolja magát. Ilyekor megengedett a kényszerintézkedés, beleértve a gázspray használatát, aminek a következményeire azonban fel kell hívni a bliccelőnek tartott utas figyelmét.

Újítás az is, hogy ezentúl a közterület-felügyelők ruháján apró kamera lesz, amely rögzítheti a vitás helyzeteket. Az ellenőrök ruházatát is érinti a szabályozás, kánikulában sem viselhetnek rövidnadrágot és szandált, az ingüket nem gombolhatják ki és nem lehet náluk reklámszatyor.

MTI Máthé Zoltán (illusztráció)

Az új előírások között szerepel az is, hogy szolgálat közben nem dohányozhatnak, nem ülhetnek le a megállóban, de még zsebre sem dughatják a kezüket, nem rágózhatnak és nem használhatnak esernyőt – sorolta a változásokat Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szolgálati igazgatóhelyettese.

A fővárosi önkormányzatnál azt remélik, hogy az intézkedések szigorításával nemcsak hogy hatékonyabb lesz a Budapesten dolgozó majdnem ötszáz ellenőr munkája, de a megbecsültségük is nőni fog.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.