Szándékosan túlterhelték a gyermeotthont

Visszaéléseket követhettek el Magyarországon elhelyezett német gondozott gyerekek ügyében

Visszaéléseket követhetett el Magyarországon elhelyezett állami gondozott gyerekek ügyében a németországi Gelsenkirchen gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese.

2015.07.31 18:49MTI

"Nyilvánvalóan szándékosan becsaptak bennünket" - idézték Frank Baranowski főpolgármestert a város hivatalos honlapján megjelent közleményben, amelyhez csatolták az önkormányzat belső vizsgálatáról és egy független szereplő, egy könyvvizsgáló cég által végzett vizsgálatról szóló jelentéseket.

Az ügy idén májusban kezdődött az ARD országos közszolgálati televízió Monitor című műsorának riportjával, amely szerint Gelsenkirchen gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese szándékosan túlterheltséget idézett elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével 2007-2008-ban. A gyerekek ellátása és oktatása nem volt megfelelő, a két gyámügyis viszont havonta 5500 euróhoz jutott az ARD műsora szerint.

A város honlapján közzétett könyvvizsgálói vizsgálati jelentésben egyebek között megállapították, hogy "nem lehet kizárni" az ARD riportjában a gyermekotthon szándékos túlterheltségével kapcsolatban elhangzott vádak megalapozottságát.

Az önkormányzat közleménye szerint még nem zárult le az ügyben indított valamennyi vizsgálat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.