EMMI

"Kiengedik" az egészségügyi dolgozók mozgóbérét

Július 1-jétől magasabb jövedelemre számíthatnak a betegágy mellett dolgozók.

2015.07.01 11:50ma.hu

Július 1-jén ünnepeljük Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének születésnapját, ami egyben az egészségügyben dolgozók legnagyobb ünnepe. 2015-ben az UNESCO Általános Konferenciája Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulóját felvette az ünneplésre méltó évfordulók közé. Az idei Semmelweis napnak különös hangsúlyt ad, hogy a 2015-ös esztendő Nemzetközi Semmelweis Emlékév lett.

A magyar Kormány 2011-ben július 1-jét munkaszüneti nappá nyilvánította, ezzel is elismerve az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját - írja az EMMI közleményében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága számára kiemelten fontos, hogy javítsa az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeit. Ennek érdekében 2015. július 1-jével több intézkedést is bevezetett. 2015. július 1-jétől sor kerül az egészségügyi dolgozók mozgóbérének „kiengedésére.” Ezzel biztosítottá válik a 2012. és 2013. évi béremelés teljes alapbéresítése. Az intézkedés végrehajtásához 5,33 Mrd Ft forrás áll rendelkezésre. Mindez nagyságrendileg 43 000 betegágy mellett dolgozó egészségügyi szakdolgozót és 18 000 betegágy mellett dolgozó orvost érint. A mozgóbér kiengedésével egy szakdolgozó jövedelme átlagosan bruttó 10-15 ezer, egy orvosé bruttó 20-25 ezer forinttal lesz magasabb.

A Kormány jelentős hangsúlyt fektet a rezidensek és – külföldi munkavállalás szempontjából leginkább érintett korosztály - a fiatal szakorvosok itthon tartására is. A Kormány célja, hogy a szakorvosi ösztöndíjrendszerből kilépők jövedelme ne csökkenjen. Ennek érdekében 2015. július 1-jétől átalakul a szakorvosképzés, amelynek értelmében a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét intézménnyel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, és illetményük a központi költségvetési forrásból kerül kifizetésre.

A szakorvos képzésben résztvevő kezdő rezidensek illetménye az intézkedés bevezetésével bruttó 205.320 forintra, a szakvizsga előtt álló rezidenseké bruttó 211.820 forintra, a fiatal szakorvosoké pedig bruttó 254.220 forintra emelkedik. Továbbá a képzési normatívára és a tutori díjakra fordított összegek is emelkednek, előbbi 19.425 Ft-ról 20.000 Ft-ra, utóbbi 30.217 Ft-ról 50.000 Ft-ra. A rezidens és fiatal szakorvos által teljesített ügyelet, készenlét, önként vállalt többletmunka díja tovább növeli a jövedelmet. Mindemellett azok a szakorvos jelöltek, akik beléptek a kormányzat által 2011-ben indított és azóta is minden évben folyamatosan meghirdetett Rezidens Ösztöndíj Programba, a jogszabály alapján garantált illetményen felül további nettó 100 - 200 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek.

freedigitalphotos.net/adamr

A Rezidens Ösztöndíj Programból kilépett fiatal szakorvosok 2016. január 1-jétől illetményükön felül, valamint teljesített ügyelet, készenlét, önként vállalt többletmunka díján túl, a szakvizsga megszerzését követő legfeljebb 5 évig bruttó további 151 ezer forint támogatásban részesülnek. A támogatásra azok a fiatal szakorvosok jogosultak, akik a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjában részesültek a megelőző években, (függetlenül attól, hogy szakvizsgájukat mikor szerezték meg), illetve azok, akik az első szakorvosi vizsgájukat 2015. szeptember 1-jét követően szerzik meg. Továbbá vállalják, hogy Magyarországon, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál teljes munkaidős foglalkoztatás keretében alkalmazottként (munkaviszony, közalkalmazotti, szolgálati jogviszony) végeznek egészségügyi tevékenységet. Egy fiatal szakorvos jövedelme így összesen bruttó 405 ezer forint lehet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.