Országgyűlés

További életpályamodellek és új adózási rend az őszi törvényalkotási programban

Negyvennyolc előterjesztés elfogadását helyezi kilátásba decemberig a kormány őszi törvényalkotási programja, amelyből kiderül, a kabinet további ágazatokban is bevezetné az életpályamodellt, és új törvényt hozna az adózás rendjéről.

2015.06.28 08:13MTI

A parlament honlapján elérhető, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett dokumentum szerint szeptemberben a májusban benyújtott, új közbeszerzési törvényjavaslat elfogadásával indulhat a törvényhozási munka.

Júliusban kerülhet a Ház elé és októberben fogadhatják el a DNS-profil, valamint az ujj- és tenyérlenyomat nyilvántartásba vételének és kezelésének reformjáról szóló változtatásokat.

Októberben dönthetnek a pszichológus kamara létrehozásáról is, továbbá ugyanebben a hónapban szavazhatnak a Pálinka Nemzeti Tanács köztestületté alakításáról is.

A közszolgálati dolgozóknak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állományának szóló életpályamodellekről októberben kezdhetnek tárgyalni a képviselők, mindkét indítvány elfogadására a következő hónapban lehet számítani. A pedagógus életpályamodellt várhatóan egy hónappal később terjeszthetik ki a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei nevelőkre és a gyermekvédelem örökbefogadási tanácsadóira.

A nemzetgazdasági miniszter adózás rendjéről szóló új törvényjavaslata októberben érkezhet, végleges szövegéről pedig már novemberben dönthetnek.

A bírósági végrehajtás eljárási szabályainak reformja is októberben kerülhet a napirendre, a kormány az erről szóló indítvány elfogadását azonban már decemberre valószínűsíti.

Az év utolsó hónapjában szavazhatnak a gyermekjóléti jelzőrendszer erősítését, valamint a gyermekétkeztetés szabályainak ésszerűsítését célzó javaslatról is.

Decemberben dönthetnek még a külügyi szabályozás egységesítésére törekvő előterjesztésről is, amely a külképviseletekre és a külszolgálatot teljesítő személyekre vonatkozó alapvető keretrendelkezéseket is meghatározhatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.