Szakértői elemzés

Az új típusú terrorizmusnak már nincsenek megfogható céljai

Az egész nyugati civilizációt mint olyat támadják, egyik fő céljuk a zavarkeltés, az európaiak és az iszlám bevándorlók közti ellentétek szítása.

2015.06.26 20:54MTI

Az új típusú terrorizmusnak már nincsenek megfogható céljai, az egész nyugati civilizációt támadja - mondta Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken este azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán több szélsőséges iszlám terrorcselekmény is történt.

Az ETA, az IRA és a többi klasszikus terrorszervezet a XX. második felében többé-kevésbé konkrét célokért küzdött, például egy terület elszakadásáért, függetlenedéséért. Az mai iszlám terroristák azonban a nyugati világot mint olyat támadják, egyik fő céljuk a zavarkeltés, az európaiak és az iszlám bevándorlók közti ellentétek szítása - fejtette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen választ érdemes adnia Európának a terrorizmus kihívásaira, a Mátraházi Tibor azt emelte ki: különbséget kell tenni az erőteljes és a radikális megoldások között. A terroristák egyik célja éppen az, hogy radikalizálják a helyzetet.

Mátraházi Tibor arra a kérdésre, hogy milyen összefüggés lehet a támadások között, kiemelte: Tunéziában és Franciaországban is nyugati célpontokat választottak, Kuvaitban azonban korábban nem volt a maihoz hasonló cselekmény, tehát nem kizárt, hogy a háttérben lehetnek összefüggések, ugyanakkor alapvető különbségek is vannak a merényletek között.

Szélsőséges iszlám terrortámadások kísérték a muzulmánok szent hónapjának, a ramadánnak a pénteki napját. Tunéziában legkevesebb harminchét halálos áldozatot szedett egy fegyveres támadás két szálloda vendégei ellen. Franciaországban robbantottak egy vegyi üzemben és lefejeztek egy vállalkozót. Kuvaitban huszonöten vesztették életüket egy mecset elleni öngyilkos merényletben, Szomáliában katonák tucatjait mészárolták le.

A merényletsorozat három nappal azután következett be, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felhívást tett közzé, amelyben arra buzdította a muzulmánokat világszerte, hogy a ramadán idején vegyenek részt a "hitetlenek" ellen vívott "szent háborúban".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.