Kihívás

Az LMP körbefuttatná Tarlóssal a Városligetet

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője csütörtökön öt kilométeres, városligeti futóversenyre hívta ki a főpolgármestert azért, hogy Tarlós István is belássa, a beépítés helyett jelenlegi sportfunkciójában kell megőrizni a területet.

2015.06.25 11:19MTI
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az ellenzéki politikus erről Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, Tarlós István nyugodt lelkiismerettel elfogadhatja a kihívást, hiszen a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén testnevelésből felmentettnek nevezte az LMP-seket.

Csárdi Antal elmondta, kedden azért szavazott a közgyűlésben egyedüliként az olimpiai jelentkezés ellen, mert szerint először a budapestiek sportolási lehetőségét kellene javítani, amire a Városliget ilyen célú fejlesztése is jó lenne, hiszen most is fiatalok tízezrei járnak oda mozogni.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője elmondta továbbá, a múzeumi negyed óvatos becslések szerint is 150 milliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek, hiszen uniós forrást nem lehet majd igénybe venni. Ráadásul mindezt úgy, hogy a szakma mellett már több mint tízezer helyi lakos is kifejezte tiltakozását a terület beépítésével szemben - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.