Erőszak a gólyatáborban

Hét és fél évet kapott a gólyatábori erőszakoló

Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fonyódi Járásbíróság szerdán első fokon azt a 39 éves budapesti férfit, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.

2015.06.03 12:58MTI
MTI/Varga György

Az ítélet nem jogerős.

A bíróság K. Sándor Szilárdot szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet szerint a legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Németh Károly bíró a sértett jogaira való tekintettel az ítélet indoklását a nyilvánosság kizárásával ismertette, a felek zárt ajtók mögött nyilatkoztak az ítélet tudomásulvételéről.

A szeptember óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án kora hajnalban megtámadta, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta a budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.

Az eljárást a bíróság "a sértett kímélése érdekében" - a vádhatóság indítványának megfelelően - a nyilvánosság kizárásával folytatta le, az áldozatot a vádlott jelenléte nélkül hallgatta meg. Az ügy tárgyalása áprilisban kezdődött. A szerdai határozathozatal előtt - két tárgyalási napon - kilenc tanút és egy igazságügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság. Tóth M. Gábor, a sértett jogi képviselője az ítélethozatal után újságíróknak azt mondta, a bíróság bölcs döntést hozott, hiszen a vádlott a bűncselekményért kiszabható, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésnek csaknem a maximumát kapta. A zárt tárgyalásra hivatkozva az ügyvéd arról nem beszélt, hogy fellebbezett-e az ítélet ellen, de utalt arra, hogy az ítélet nem jogerős.

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI-vel később azt közölte: az ügyész súlyosbításért, a vádlott védője enyhítésért fellebbezett, a per a törvényszéken folytatódik.

A Somogyi Hírlap online kiadása augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak, a rendőrség pedig megerősítette az értesülést.

A Kaposvári Járásbíróság szeptember 1-jén közölte, hogy elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítottak, hogy megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora szeptemberben kari szinten fegyelmi eljárásokat indított az intézmény tanító- és óvóképző karának fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt.

MTI/Varga György

A fonyódligeti eset után egy másik, hasonló ügyre is fény derült. Az Index tavaly október 1-jén megjelent cikkében egy egyetemi hallgató lány számolt be az ellene - a fővárosi jogi kar gólyatáborában még 2013-ban - elkövetett, jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról. Az ELTE jogi karának gólyatáborában történtek miatt novemberben a fegyelmi bizottság döntése alapján kizártak két hallgatót a karról, egyet pedig két félévre eltiltottak tanulmányai folytatásától.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa január 8-án jelentette be, hogy a miniszter munkacsoport létrehozását kezdeményezte - felkérve az oktatási jogok biztosát a vezetésére - a gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt. A testülettől várt ajánlás alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.