Idegenforgalom

Újjáépült a miskolctapolcai strandfürdő - nézze meg, milyen szép lett!

Tíz év után ismét lehet strandolni Miskolctapolcán, a csaknem hárommilliárd forintból újjáépült létesítményt szombaton adták át.

2015.05.30 14:42MTI
Facebook Miskolctapolcai strandfüdő

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az avatáson elmondta, a fürdők fejlesztése és "élvezete nemzeti kultúránk része, hungarikum, amelyre évszázadok óta lehetünk büszkék".

A strandfürdő felújítása 2,8 milliárd forintba került, ehhez a kormány csaknem 2,5 milliárd forinttal járult hozzá.

Fotók:: Miskolc TDM

Az államtitkár kiemelte: az ország 200 jelentősebb fürdője az elmúlt évben 31 millió látogatót fogadott, a tíz évvel ezelőtt bezárt miskolctapolcai strand mostani megnyitása pedig a régió gazdasági, idegenforgalmi fellendülését is szolgálja, mindezek mellett új munkahelyek is létrejöttek.

Fónagy János emlékeztetett arra, hogy áprilisban Orbán Viktor miniszterelnök és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a Modern városok program keretében olyan megállapodást írt alá, amelynek köszönhetően Miskolc az ország gazdasági fejlődésének "egyik talpköve lesz".

Mint mondta, fontos beruházásokról született egyezség, így a Miskolctól Kassáig tartó autópálya megépítéséről az országhatárig, egy új ipari park létesítéséről, az okosváros program további digitális fejlesztéseiről, a diósgyőri vár további felújításáról.

Mindehhez Kriza Ákos azt tette hozzá: a kormánnyal kötött megállapodás értelmében az állam a strand további fejlesztéséhez ötmilliárd forintot biztosít.

A szombaton átadott fürdőben egy 50x25 méteres 10 sávos medence készült el, és egy családi medence is, valamint homokos strandröplabda- és lábteniszpályák, és wellness részlegek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.