Országgyűlés

Támogatást kaphatnak a II. világháborúban elesettek özvegyei, árvái

Anyagi támogatást kaphatnak a II. világháborúban elesett katonák özvegyei és árvái, ha a parlament elfogadja kormánypárti képviselők erre vonatkozó indítványát, amelyet szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek.

2015.05.27 17:01MTI

A fideszes Lázár János múlt héten közölte, hogy kárpótlást kezdeményeznek annak a ma még élő mintegy 17-18 ezer II. világháborús magyar hadiárvának és hadiözvegynek - köztük, kérelem alapján, határon túl élőknek is -, akiket 1949-ben az akkori államhatalom megfosztott ettől a minősítéstől. Ők a tervek szerint havi 8000-8500 forintos nyugdíjkiegészítést kapnának a magyar államtól.

Lázár János szerdán frakciótársaival, L. Simon Lászlóval, Kovács Zoltánnal és Vargha Tamással, valamint a KDNP-s Rétvári Bencével terjesztette a Ház elé a javaslatot, amelynek indoklásában az áll: az Országgyűlésnek feladata, hogy a II. világborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák özvegyeinek és árváinak - kifejezendő a nemzet tiszteletét és együttérzését - anyagi támogatást nyújtson.

A törvény a tervek szerint a kihirdetését követő napon lép majd hatályba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.