Velünk nem kukoricázhatnak

Legyűrjük az EU-t: Magyarország GMO-mentességét hamarosan törvény is garantálja

Most az unióban az egyes tagállamok alkothatják meg azokat a szabályokat, amelyek a GMO-s élelmiszerektől, vetőmagoktól védik őket. Ez a magyar álláspont győzelmét jelenti az EU-ban.

2015.05.20 11:41MTI

Magyarországnak a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) való mentességét néhány héten belül törvény is garantálja majd - jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor közölte: törvénymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el elsőként a GMO-ra vonatkozó uniós irányelv alapján a GMO teljes tiltására vonatkozó saját törvényét.

Hozzáfűzte: most az unióban az egyes tagállamok alkothatják meg azokat a szabályokat, amelyek a GMO-s élelmiszerektől, vetőmagoktól védik őket. Ez a magyar álláspont győzelmét jelenti az EU-ban.

Elmondta, ennek alapján javasolja a géntechnológiai törvény módosítását, és a tervek szerint sürgősséggel már hétfőn meg is kezdődik tárgyalása.

Fazekas Sándor bízik benne, hogy a törvényt az Országgyűlés két héten belül elfogadja.

Fazekas Sándor kiemelte, Magyarország vezette azt a küzdelmet az elmúlt években, amelynek eredményeként olyan EU-rendelet született, hogy a tagállamok maguk dönthetnek GMO-mentességükről. Így születhet meg Magyarországon az a belső szabályrendszer, amely szerint környezetpolitikai, társadalmi, gazdasági, város- vagy területfejlesztési, esetleg más szempontok alapján lehet a tiltást megfogalmazni és megindokolni.

Emlékeztetett: eddig az volt a gyakorlat, hogy az unió bizottsága hozott egy megengedő vagy tiltó döntést, amit a tagállam kifogásolhatott, de akár az Európai Bíróságig is el kellett menni az ügyben. Most fordult a helyzet: a tagállamok alkothatják meg saját szabályaikat a GMO-szabályozás terén. A magyar jogszabály az alaptörvény alapján a teljes tiltást, a zéró toleranciát alkalmazza.

Egy uniós tagállam a továbbiakban a bizottságon keresztül is elérheti a GMO tiltását, de ezt zárójelbe lehet tenni - vélekedett a miniszter.

A mostani törvénymódosítási javaslat mellett az FM-ben még dolgoznak egy feliratozásra vonatkozó rendeleten is, amely előírja, hogy milyen tájékoztatásnak kell szerepelnie az élelmiszereken a GMO-val kapcsolatban. Ez azért fontos - mondta Fazekas Sándor, mert már a határon kitilthatók a nem kívánatos importáruk. A miniszter jelezte: több tagállam is érdeklődik azon magyar javaslat iránt, hogy az EU legyen GMO-mentes övezet. A témáról Fazekas Sándor tárgyalt a német, a francia, a lengyel miniszterrel, valamint a lett, az orosz, a luxemburgi, a cseh és a ciprusi, valamint a szlovén kollégájával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.