Költséghatékonyság

Új székházba költözik a Magyar Telekom

Új székházba költözik a Magyar Telekom, a tervek szerint 2018 második félévében; a felszabaduló ingatlanokat eladják, az idén ebből 6 millió euró bevételt vár a cég.

2015.05.19 16:51MTI

A tájékoztatás szerint a Magyar Telekom kedden átfogó megállapodást írt alá a WING Csoporttal - az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjével - a társaság új székházának megépítéséről és hosszú távú bérletéről, illetve legjelentősebb budapesti iroda-ingatlanjainak eladásáról. Az építési munkálatok előreláthatólag 2016 elején kezdődnek meg.

A Magyar Telekom folyamatosan vizsgálja hatékonyságjavítási lehetőségeit, és ennek részeként racionalizálja jelenlegi irodaingatlan portfólióját.

A társaság a tranzakció keretében az új irodaházba történő költözést követően értékesíti a WING Csoportnak három legértékesebb, megüresedő budapesti irodaépületét, köztük a jelenlegi, Krisztina körúti székházát.

Emellett a vállalat további irodai elhelyezési kapacitásai is felszabadulnak, amelyek optimalizálása után további 5-7 kisebb ingatlant értékesíthet.

A Telekom összességében mintegy 90 ezer négyzetméter irodaterületet szabadít fel, majd az új székházban közel 55 ezer négyzetméteren helyezi el budapesti irodai szervezeti egységeinek döntő részét.

A vállalat a három, fő budapesti irodaépület értékesítése során a tervek szerint 2015-ben 6 millió euró, 2016-ban 9 millió euró, végül 2018-ban 45 millió euró készpénzbevételhez jut. Továbbá az érintett ingatlanok értékesítésével a társaság 2018-ban várhatóan mintegy 4 milliárd forint nyereségre tesz szert.

A hatékony munkavégzést támogató, innovatív irodai munkakörnyezeten túlmenően a társaság ingatlanüzemeltetési költségei számottevően csökkenni fognak. A szerződés az előfeltételek teljesítését követően, a tervek szerint 2015 negyedik negyedévében léphet hatályba - olvasható a közleményben.

Az új székház várható éves bérleti díjáról a Magyar Telekomnál az MTI-nek nem kívántak nyilatkozni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.