Letették az alapkövet

Pszichoszociális ellátottak számára épülnek lakóotthonok Csongrádban

A szentesi Aranysziget otthonban élő kilencven pszichoszociális ellátott számára épülnek lakóotthonok, lakócentrumok és nappali ellátóközpontok az alföldi városban és Nagymágocson.

2015.05.06 13:02MTI

A csaknem egymilliárd forintból, uniós támogatással megvalósuló beruházás alapkövét szerdán tették le Szentesen.

Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékos emberek integrációjáért felelős miniszteri biztosa az ünnepségen hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően a jelenleg bentlakásos intézetben élő gondozottak családi közegbe kerülnek. A viszonylag feszes napirend helyett maguk alakíthatják önálló életük kereteit.

Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott közölte, az őszre elkészülő beruházás azok életében hoz érdemi változást, akik különösen igénylik az odafigyelést. A megyében a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság fenntartásában tizenöt bentlakásos otthon működik több mint kétezer gondozottal, ezek közül hét intézetben felnőtt pszichoszociális ellátottak élnek, összesen 967-en.

Az eredetileg más célra épült otthonok általában zsúfoltak, műszakilag elavultak, működtetési költségük magas - mondta a kormánymegbízott.

Tájékoztatása szerint a szegedi Clean Star Complex Kft. kivitelezésében Szentesen és Nagymágocson összesen tizenegy helyszínen valósul meg fejlesztés. Mindkét településen egy-egy 25 fős lakócentrum épül azok számára, akik folyamatos gondoskodást igényelnek. Az önállóbb életvitelre képes gondozottak négy-négy 12 fős lakóotthonba, illetve 4-5 fős lakásokba költözhetnek. Emellett nappali ellátó és szolgáltató központokat is építenek, amelyek a kiköltöző ellátottakon kívül a települések lakói számára nyitva állnak majd - tette hozzá Juhász Tünde.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.