Eszi a méreg

Papcsák: fél év alatt a működőképesség határára került Zugló

A városrész korábbi vezetője szóvá tette, hogy az önkormányzat háromszor, négyszer annyit költ magára, mint más település.

2015.05.05 17:26MTI

Fél év alatt a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat és számlaegyenlege szerint 2,5 milliárd forint tűnt el a kasszából - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek.

A városrész korábbi vezetője szóvá tette, hogy az önkormányzat háromszor, négyszer annyit költ magára, mint más település, s indokolatlannak tartotta a kimagasló képviselői bérezést. Kifejtette, hogy 2,5 milliárd forint többlettel adta át a kerületet, azonban a forrást mára felélték.

Papcsák Ferenc értékelése szerint Zugló Karácsony Gergely (PM) polgármester ígérete ellenére politikai kifizetőhellyé vált, jelentős számban és jelentős fizetéssel vettek fel munkatársakat a PM és az MSZP környezetéből, akik a képviselő-testület bevonása nélkül döntenek például a közbeszerzésekről.

A kormánypárti politikus bírálta azt is, hogy csúszik a köztisztviselők fizetése, s 19 év után először nem jelent meg a Zuglói Lapok, mert a nyomdát és a munkavállalókat sem fizette ki az önkormányzat.

Papcsák Ferenc kifogásolta azt is, hogy az előkészített fejlesztéseket leállították, így várhatóan elmarad a Rákosfalva park és a Csertő park megújítása, iskolai tantermek korszerűsítése is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.