Gyám-ügy

Havi 5500 euró fejpénz a Magyarországon elhelyezett német gyerekek után?

Több vizsgálat indult Németországban az ARD közszolgálati televízió egyik riportja miatt, amely szerint pénzügyi visszaélések történtek Magyarországon elhelyezett német állami gondozott gyerekek révén.

2015.05.04 21:43MTI

Az ARD Monitor című műsorának legutóbbi számában sugárzott riport szerint a Ruhr-vidéki Gelsenkirchen város gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese szándékosan túlterheltséget idézett elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével 2007-2008-ban. A gyerekek ellátása és oktatása nem volt megfelelő, a két gyámügyis viszont gondozottanként havonta 5500 euróhoz jutott az ARD műsora szerint.

A két gyámügyi vezetőt felfüggesztették, és a gelsenkircheni városvezetés belső vizsgálatot indított az előző héten sugárzott riportban ismertetett ügy miatt. A vizsgálat eddigi megállapításairól hétfőn számoltak be a képviselő-testület illetékes bizottsága előtt.

Az önkormányzat sajtóosztályának tájékoztatása szerint az este véget ért rendkívüli ülésen elhangzott, hogy a riportban megnevezett gyermekotthonban nem volt túlterheltség, a város pedig nem teljesített kifizetést az érintett cégnek.

A gelsenkircheni önkormányzat rendszeresen szervez nyári üdüléseket - kenutúrákat, lovastáborokat - Magyarországon, de mindig az előírásoknak megfelelően, az önkormányzat és az érintett cég között pedig "nem jött létre pénzügyi kapcsolat" - emelte ki az MTI-nek nyilatkozva Oliver Schäfer, az önkormányzat helyettes szóvivője.

Az ügy valamennyi részletét még nem tárták fel, ezért az önkormányzat vizsgálata tovább folytatódik, és a képviselő-testületben a Zöldek frakciója kezdeményezte, hogy alakítsanak külön bizottságot az eset kivizsgálására. A bizottságot várhatóan a következő képviselő-testületi ülésen alakítják meg.

A Ruhr Nachrichten című lap az online kiadásában azt jelentette, hogy az esseni ügyészség előzetes vizsgálatot kezdett annak megállapítására, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja.

Az ARD műsorában a Gelsenkirchen térségében fekvő Dorsten gyámügyi hivataláról is szó volt, amely egy 11 éves gyereket közvetített ki magyarországi gondozásra. A gyermek ellátása és oktatása ebben az esetben sem megfelelő a riport szerint. A dorsteni gyámügyi hivatal felettes szerve vizsgálatot indított a beszámoló nyomán - írta a Ruhr Nachrichten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.