Felújítás

Széll Kálmán tér - A volt Ganz-csarnok helyén tárolják majd az építőanyagokat

A Széll Kálmán tér felújításának kivitelezését végző konzorcium és a Millenáris Széllkapu (MSZ) Kft. megállapodása alapján a lebontott Ganz-csarnok helyén tárolják majd ideiglenesen a téren folyó munkálatokhoz szükséges építőanyagokat, gépeket és járműveket.

2015.05.03 15:21MTI
BKK Facebook

Az együttműködéstől a felek azt várják, hogy érezhetően javul a környék közlekedése, az anyagmozgatás ugyanis az új depótól a közeli munkaterületre a nehézteherautók helyett villás rakodógépekkel és kisebb teherautókkal is megoldhatóvá válik - írták.

A közleményben kitértek arra, hogy a Széll Kálmán tér felújítása és a budai fonódó villamospálya építésének egyidejű munkálatai jelentős fennakadásokat okoznak Bel-Buda közlekedésében.

Ugyanakkor a felújítás következő - május második felében induló - ütemének forgalomszervezésekor már figyelembe vehetik azt is, hogy a téren jelentős terület szabadul fel az eddig itt tárolt munkagépek és a dolgozókat szállító járművek áthelyezésével.

Azt is közölték, hogy a Kis Rókus utca, a Fény utca, a Margit körút és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt részen az autóparkoló változatlan kapacitással üzemel, a tárolót az idén lebontott épületek eddig is munkaterületként elkerített részén alakítják ki.

Az intézkedés a Millenáris park bővítését sem késlelteti, mert csak addig működhet a tároló, amíg a közpark és a mélygarázs kivitelezése el nem kezdődik - közölték.

Az MSZ Kft.-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozta létre a volt Ipari Minisztérium Margit körúti épületének helyén kialakítandó közpark megvalósítására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.