Vádemelés az ügyvezető ellen

Több ezer tonna mérgező hulladékot hagyott hátra egy budapesti cég

Azbeszttel és más mérgező anyagokkal szennyezett hulladék veszélyeztette a környezetet és a környéken lakók egészségét.

2015.04.30 11:43MTI

A bontást végző budapesti cég ügyvezetője ellen vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség.

A budapesti kft. 2011 szeptemberében vásárolta meg a felszámolás alatt álló zagyvaszántói azbesztcementgyárat. A vádlott tudta, hogy a telepen veszélyes hulladék található, és azt is, hogy az üzemben korábban azbesztet dolgoztak fel, valamint a terület bejárásakor látta a pakuratároló medencét, amelyben nagy mennyiségű olajszármazék volt - olvasható az ügyészségi közleményben.

Hozzátették: egy 2012-es környezeti állapotvizsgálat is megerősítette, hogy az ingatlanon azbesztpala-lerakat van, és az ott tárolt gázolaj potenciális környezeti veszélyforrást jelent.

Azt írták, mindezek ellenére a vádlott által vezetett kft. úgy kezdte el a gyár bontását, hogy "minden tekintetben figyelmen kívül hagyták az építésügyi hatóság határozatában, illetve a környezetvédelmi hatóság állásfoglalásában előírt rendelkezéseket". Csaknem 19 ezer köbméter hulladékot hagytak kezeletlenül a területen, a pakuratárolóban lévő anyagot pedig annak ártalmatlanítása nélkül ismeretlen helyre szállíttatták.

A Hatvani Járási Ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el a gazdasági társaságok vezetésétől.

A Heves Megyei Főügyészség megállapította, hogy az illetékes közigazgatási hatóság - jelentős összegű költségeket megelőlegezve - már intézkedett a hulladék szabályszerű kezeléséről és elszállíttatásáról, a vádlott által vezetett kft.-vel szemben pedig 8,7 millió forint környezetvédelmi bírságot szabott ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.