"Napirenden kell tartani"

Szimbolikus lehetett Orbán kijelentése a halálbüntetés kérdéséről

A Nézőpont Intézet elemzője szerint szimbolikus volt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése a halálbüntetés kérdésének napirenden tartásáról, és a közvéleménynek szólt, azért, hogy felkeltse a társadalmi felelősségérzetet.

2015.04.28 21:20MTI

Nagy Dániel az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedd este úgy vélekedett, a kormány tudatosan koncentrál a közrend megszilárdítására, a többi között a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljével és a rendőrség létszámának emelésével, és ezek a szimbolikus kijelentések azt támasztják alá, hogy erre még jobban kell figyelni, és az egymás közötti párbeszéd által is elő kell segíteni, hogy minél kevesebb ilyen eset forduljon elő, és minél szélesebb körben elítéljék ezeket.

Arra a kérdésre, hogy ez egy üzenet volt-e a kormányfőtől, úgy válaszolt: a miniszterelnök a közvélemény bevonását szeretné a közügyekbe, azt, hogy minél többen alkossanak véleményt.

Nagy Dániel szerint az ilyen esetekre sokszor nagyon hevesen reagálnak az emberek, és ez valamilyen szinten érthető is, de vannak jogi korlátai a halálbüntetés bevezetésének Magyarországon; példaként az európai emberi jogi egyezményt említette.

Az ellenzéki reakciókat felületesnek nevezte Nagy Dániel, és azt mondta: az ellenzékieknek is magukba kellene nézniük, mert "a trafikosok ellen felhergelték a társadalmat", és mostanában elég sok bűncselekmény történik a trafikokban.

Arra a kérdésre, hogy a Jobbiknak üzent-e a miniszterelnök, az elemző úgy válaszolt: kíváncsi lenne a Jobbik véleményére a párt "pálfordulása" után, mivel korábban hangoztatták ezt a vélekedésüket, de nem biztos, hogy a "cukiságkampányt" követően ez beleillik az imázsukba.

Orbán Viktor miniszterelnök a kaposvári gyilkossággal kapcsolatban kedden Pécsett azt mondta, hogy néhány éve azt hitték, hogy a magyar büntetőjogról és a bűnüldözésről szóló viták végére pontot tettek, amikor bevezették a három csapás törvényét és a tényleges életfogytiglanit. De ezek visszatartó ereje önmagában nem volt elegendő, ezért a halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani - jelentette ki. A Fidesz frakcióvezetője szerint legitim a halálbüntetésről szóló vita, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért nem hiszi, hogy a büntetés mértékének van visszatartó ereje, a Demokratikus Koalíció és az Együtt - A Korszakváltók Pártja úgy vélte: a kormányfő a Jobbiknak tett gesztust, és azt is hangsúlyozták: Európában sehol sincs halálbüntetés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.