Semmiféle államosításról nincs szó

Zombor: napokon belül vitára bocsátják az új alapellátási törvényt

A jogszabály nem kíván változtatni a fenntartón, vagyis az egészségügyi alapellátás továbbra is a helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozik majd, de...

2015.04.25 16:14MTI

A háziorvosi tevékenység mentesítését a helyi iparűzési adó alól, a szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, illetve az alapellátási szerződések egységesítését a háziorvosok és védőnők esetében is tartalmazza az új alapellátási törvény tervezete, amelyet napokon belül társadalmi egyeztetésre bocsátanak - mondta Zombor Gábor szombaton egy zalakarosi konferencián.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkára az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) ülésén közölte: napokon belül lezárul a közigazgatási egyeztetés, ezt követően bocsátják társadalmi vitára az új önálló jogszabály tervezetét, amelyet a tervek szerint május 6-án terjesztenek a kormány elé.

Az államtitkár beszélt arról, hogy az idén az egészségügyi alapellátás számára biztosított plusz 10 milliárd forint mellett a jövő évi költségvetési tervezetben is szerepel 10 milliárd forint erre a célra, de a szándék az, hogy 2017-ben, majd 2018-ban is biztosítsák ezt a többletforrást.

Zombor Gábor kifejtette: a jogszabály nem kíván változtatni a fenntartón, vagyis az egészségügyi alapellátás továbbra is a helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozik majd, de a háziorvosok és a praxisok nagyobb védelme érdekében az önkormányzatok esetleges változtatási szándékai ellen jogi védelmet építenének be a jogszabályba.

"Semmiféle államosításról, állami kézbe vételről nincs szó, nem merült fel az, hogy a jelenlegi vállalkozói struktúrát megváltoztassuk" - mondta, kiegészítve ezt azzal, hogy a jogszabály az orvosra és a védőnőre bízza, milyen jogviszonyban kíván dolgozni.

Szeretnék megerősíteni az alapellátásnak a megelőzésekben és a szűrésekben játszott szerepét, s ezt a "rendszerszintű programot" a fogászati alapellátásban indítanák el egy, a teljes lakosságra kiterjedő szűrőprogrammal, amelyhez a plusz forrást is biztosítanák.

Zombor Gábor kitért arra, hogy a törvényjavaslat szerint az egyéb szakképzettséggel rendelkező háziorvosokkal, kérésük alapján az egészségbiztosító a jövőben köteles finanszírozási szerződést kötni, és ugyanolyan jogosítványokat kapnának, mint egy szakellátó. Azt is kezdeményezik, hogy a korábbi ötletet megvalósítva - szakmai és pénzügyi érdekvédelmet biztosító - kollegiális szakmai vezetői szinteket alakítsanak ki az alapellátásban, és ezért plusz juttatásban részesüljenek a vezetők.

Az államtitkár utalt arra, hogy a védőnők az egységes feladatellátási szerződés és a jogviszonyuk szabad megválasztása mellett központi szerepet kapnának a gyermekorvosokkal karöltve végzett tevékenységben. Nagyobb szerepet adnának a foglalkozás-egészségügynek is, mégpedig a prevenciós programokban való fokozottabb részvétel biztosításával.

A hallgatóság - háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok, védőnők szakmai szervezeteinek képviselői - nagy tetszéssel fogadták Zombor Gábor bejelentését, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok számára mentességet javasolnak az iparűzési adó alól. Az államtitkár jelezte azonban azt is, hogy ebben a legnehezebb előrelépni, mert a gazdasági tárca legfeljebb a helyi önkormányzatokra bízná, adómentességet adnak-e.

Kitért arra is, hogy a korábbinál hatékonyabb ösztönző rendszert kell kialakítani a finanszírozásban. Elképzeléseik szerint a háziorvosok beutalásai után évről évre számított költségből adódó megtakarítás egy részét visszakapnák fejlesztésekre, de csak ha az adott körzet egészségügyi mutatói nem romlanak "látványosan". Ezt az elképzelést a járóbetegek szakellátására is szeretnék kiterjeszteni - említette az államtitkár.

Zombor Gábor arról is szólt, hogy a háziorvosi praxisjog megszerzéséhez a patikusokéhoz hasonló hiteltámogatási rendszert szeretnének biztosítani. Új elem, hogy az egészségbiztosítótól származó finanszírozási összeget a praxis megvásárlására vagy annak fedezeteként is fel lehet majd használni. A rendelőt pedig térítésmentesen és bérleti díj fizetése nélkül kell majd az önkormányzatoknak a háziorvosok számára biztosítani - fűzte még hozzá.

Az egyes szakmai, érdekképviseleti szervezetek nevében hozzászólók közül Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egyebek közt arról beszélt, hogy "korszakos jelentőségű" lenne az iparűzési adó alóli mentesség biztosítása. Mint mondta: több mint 20 éve harcolnak ezért, de még nem tudták megértetni a döntéshozókkal, hogy "közpénz újraadóztatásáról van szó".

Kitért arra is, hogy a biztonságos közellátás és a tulajdonhoz való jog érdekében is foglalkozni kell a háziorvosi praxisok fokozott védelmével, ezt a vagyonát kényszerből ne veszíthesse el a tulajdonosa.

Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ elnöke úgy fogalmazott: a megerősítés, a hatékonyság növelése érdekében a praxisbevételeket jelentősen emelni kell. Nem elég egy rendelőben egy háziorvos és egy nővér, bővíteni kell a foglalkoztatottak körét, például olyan alkalmazottal, aki az adminisztratív tevékenységet végzi.

Szükségesnek tartotta a gyors, helyi diagnosztikai rendszerek biztosítását a háziorvosoknál, ezzel ugyanis tehermentesítenék a szakrendelőket is. Hangsúlyozta továbbá: a leghatékonyabb prevenció a háziorvosok kezében van, ehhez pedig szükséges lenne prevenciós nővérek foglalkozatására is.

"Bennünket nem ösztönözni kell, hanem meg kell fizetni", az államnak rendeznie kell a háziorvosok felé fennálló tartozásait, amire eddig csak egyszer volt példa. A kórházakkal szemben a háziorvosok ugyanis nem halmozhatnak fel tartozásokat, azokat maguk fedezik más forrásokból, mert nem veszélyeztethetik a betegellátást - fogalmazott Selmeczi Kamill.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.