Új Széchenyi Terv

Jelentős felsőoktatási fejlesztések valósulhatnak meg a Nyugat-Dunántúlon

Az egész nyugat-dunántúli régió számára meghatározó jelentőségű felsőoktatási fejlesztések valósulhatnak meg abból a több mint félmilliárd forintnyi pályázati támogatásból, amelyet az Új Széchenyi Terv keretében kapott a Nyugat-magyarországi Egyetem a szombathelyi duális gépészmérnökképzésre, valamint a Talentum Műhelynek a tudományért és a tehetségekért indított programjára.

2015.04.24 16:58MTI

Faragó Sándor rektor és Dinnyés Álmos kancellár közös közleményében régiós pályázati sikernek nevezte a projektek támogatását, amelynek köszönhetően, a Társadalmi Megújulás Operatív Program révén a szombathelyi duális gépészmérnökképzésre csaknem 385 millió forintot, míg a soproni program megvalósítására több mint 155 millió forintot fordíthat az egyetem.

Kiemelték, hogy a duális képzés a kiemelt járműipari központ gazdasági hálózatával szoros együttműködésben valósul meg.

A szombathelyi program feladata, hogy a Nyugat-Pannon térség gazdasági szereplőinek elvárásaihoz, a térség társadalmi céljaihoz igazodva megteremtse a szombathelyi gépészmérnöki képzés területén a duális képzési rendszer alapjait - írták.

Hozzátették: a projektet elsősorban az indokolja, hogy a térségben megjelenő gépipari, autóipari gyártókapacitás vonzza az emberi erőforrásokat.

A soproni program a 2011 és 2013 között megvalósult Talentum tehetséggondozó rendszer szakmai folytatása. A cél, hogy az egyetemen minőségi tudományos utánpótlás-nevelés valósuljon meg, amellyel később kutatóbázissá válhat a felsőoktatási intézmény.

Ennek érdekében összehangoltan fejlesztik a doktori iskolák, a szakmai műhelyek, a tudományos diákköri konferenciák és a szakkollégiumok munkáit, hogy a tehetséges hallgatók egyénileg bővíthessék tudásukat. Emellett egy ösztöndíjprogram segítségével biztosítani szeretnék, hogy elért eredményeiket be is mutathassák.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.