Bátortábor

Vége a Parlament előtti sátorozásnak

Április végéig el kell bontania a Kossuth tér közepén felállított sátrait az ott "tiltakozó" Ország Gyűlése Mozgalomnak, miután a rendőrség után a bíróság szerint is a szervezet visszaél a gyülekezési joggal.

2015.04.24 08:45MTI

A mozgalom tavaly augusztus 8-án a kormány ellen tiltakozva "vert sátrat" a felújított Kossuth tér közepén. Az OGYM eddig sikeresen dacolt a rendőrséggel, amely szerint az életvitelszerűen megtartott rendezvény túllépi a véleménynyilvánítási szabadság kereteit, és nem sorolható a gyülekezési jogról szóló törvény által biztosított lehetőségek közé. A BRFK végzését rendre megtámadták a bíróságon - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.

A szervezet legutóbb a május 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra jelentette be igényét, amelyet a rendőrség ismét elutasított. A BRFK arra hivatkozott, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá kifejezetten a véleménynyilvánítási céllal szervezett, és e cél elérésére alkalmas módon, időtartamban, ésszerű keretek között megtartott rendezvények tartoznak, nem pedig a közterület tartós, életvitelszerű elfoglalása. Az időhatárok nélkül megtartani kívánt rendezvény pedig nem tekinthető gyülekezésnek.

A Fővárosi Törvényszék most igazat adott a rendőrségnek, és megállapította, hogy a kérelmező és társai nincsenek elzárva a politikai véleményük egyéb keretek közötti kinyilvánításától - ismerteti a Magyar Hírlap.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.