Jogalkotás

A posztos rendőr nagyobb béremelése a társadalmi megbecsülést jelzi

A rendvédelmi dolgozók új életpályamodelljében az utcán szolgálóknál és az aktív állományúaknál nagyobb, az irodai dolgozóknál, vezetőknél pedig mérsékeltebb lesz a béremelkedés.

2015.04.17 09:07MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő erről az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában beszélt.

A kormány ezzel is kifejezi, hogy az a munka, amit a rendőrségtől az utcán látunk, milyen értékkel bír a magyar társadalom számára - mondta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán emlékeztetett: a kormánynak 2010-es célkitűzése, hogy az ország teljesítőképessége alapján kiszámítható, hosszú távú életpályamodell legyen a közszolgálatban, a köztisztviselőknél.

Az Országgyűlés kedden fogadta el a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényt, amely szerint új előmeneteli és illetményrendszer jön létre az ágazatban. A módosítás értelmében megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatásos állomány volt tagjaiból pedig létrejön a tartalékos állomány.

A törvény szerint idén júliusban átlagosan 30 százalékos béremelés lesz, amit 2016. január 1-jétől évente 5-5 százalékos mértékű követi, így teljesül 2019-re az ötven százalékos átlagos béremelés. Emellett idén július 1-jétől meghatározzák állománycsoportonként az illetményemelés mértékét is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.