Holokauszt-emléknap

Köveket helyeztek el a Dohány utcai zsinagóga kertjében az áldozatok emlékére

Köveket helyeztek el a holokauszt áldozataira emlékezve Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga kertjében az Emanuel-emlékfánál csütörtök este.

2015.04.16 20:59MTI
MTI/Máthé Zoltán

A kormány nevében Takács Szabolcs, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnökségéért felelős miniszteri biztos és Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára helyezte el az emlékezés koszorúját és köveit. Ezután a résztvevők közül többen is köveket helyeztek el az emlékfánál.

Az áldozatok emlékére Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija mondott imát.

MTI/Máthé Zoltán

A megemlékezésen részt vett mások mellett Colleen Bell amerikai, Ilan Mor izraeli és Lieselore Cyrus német nagykövet, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Bánki Erik (Fidesz), Harangozó Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő, Hajdu Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.