Csőd

Kun-Mediátor - Húszmilliárd forint is lehet a kár a jogi tanácsadó szerint

Csak olyan összegről lehet feljelentést tenni a károsultaknak, amelynek a forrását igazolni tudják.

2015.04.16 14:24MTI
MTI Fotó: Bugány János

Egyelőre bizonytalan, hogy három-négymilliárd forint vagy ennél nagyságrenddel nagyobb, esetleg 20 milliárd forint a kár - fejtette ki Dobrossy István ügyvéd a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. mintegy kétszáz megjelent károsultja számára tartott jogi tanácsadással egybekötött tájékoztatón a karcagi városházán csütörtökön.

Hozzátette: név szerinti feljelentést tettek a cég vezetőivel szemben, a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy csak olyan összegről tegyenek feljelentést, amelynek a forrását igazolni tudják.

A karcagi városháza nagytermét megtöltő mintegy kétszáz károsult láthatóan zaklatott lelkiállapotban, ám fegyelmezetten hallgatta az ügyvéd tájékoztatóját és tett fel kérdéseket.

A tájékoztató alapján a károsultak folyamatosan jelentkeznek, ezért nehéz megbecsülni azt, hogy mekkora összegről lehet szó.

Dobrossy István elmondta: a kft.-nek két tagja van, a 2013. december 31-ei mérleg szerint saját tőkéje 24 millió forint fölötti összeg, tehát sem eszköz, sem pedig forrás oldalon nincs meg az a vagyon, amelyet a károsultak befizettek. A pénz mozgása cégen kívül, de a cég nevén történt - mondta.

Hozzátette: csodálja, hogy ez az ügy nem került az elmúlt évek során a pénzügyi felügyelet elé.

Kiemelte: a cég esetében a felügyeleti engedély nem vonatkozott betétgyűjtésre.

Az MTI kérdésére elmondta: a jogszabályok szerint a cég vagyonából lehet kielégítést nyújtani, ám az már politikai kérdés, hogy az állam a nagyszámú károsultra tekintettel részt kíván-e venni megsegítésükben. Hangsúlyozta: nem olyan ügyről van szó, mint a Questor esetében, mert ebben az esetben szerinte úgy tűnik, nem merül fel állami felelősségvállalás.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A befektetők pénzének hollétéről egyelőre nem lehet tudni - mondta az ügyvéd.

Dobrossy István hozzátette: a kft. egyik vezetője a cégnyilvántartás szerint igazgatósági tag a Múzeumkert Zrt.-nél, a cég 23-24 millió forint saját tőkével rendelkezik, ami nem támasztja alá, hogy a hiányzó pénzt ebbe a társaságba fektették volna.

Egy károsult kérdésre azt mondta, hogy ha többen fognak össze és bíznak meg egy ügyvédet, olcsóbb lehet számukra, mert hasonló ügyekről van szó. Ne egyénileg tárgyaljanak a Kun-Mediátor képviselőivel, hanem csoportosan - tanácsolta.

Újabb kérdésre válaszolva elmondta: vállalja azok képviseletét, akik ezt szeretnék, de senki ne számítson gyors megtérülésre. A károsultaknak azt tanácsolta, készítsenek kimutatást, amelyben szerepel, hogy mikor vették fel a kapcsolatot a céggel, mekkora összeget fektettek be és vettek ki, illetve tartalmazza a kimutatás az egyenleget is.

Dobrossy István tudomása szerint a cég egyik tagja, egy hölgy nem akar elbújni a hatóságok elől. Célszerű lenne viszont mielőbb beszámolnia arról, hová tűnt a befektetők pénze, és az milyen értékekben tárgyiasult, mert mindez enyhítő körülménynek számítana - emelte ki.

Az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet az elkövetők büntetése.

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-ről szerdán hozták nyilvánosságra, hogy az ügyfelei nem jutnak hozzá a befektetésükhöz. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott.

Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint felügyeleti hatóság azt közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a kft.-nél. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szintén szerdán utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot.

A police.hu kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők a rendelkezésre álló adatok szerint az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.