A kereskedelmi engedélyezési hivatal sem tud

Kun-Mediátor - Károsult utasokról egyelőre nem tudni

Egyelőre nem érkezett bejelentés a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. esetlegesen károsult utasaitól a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz (MKEH).

2015.04.15 19:06MTI
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Békési Tamás, az MKEH főosztályvezető-helyettese szerdán az MTI érdeklődésére közölte azt is: az utazási vállalkozótól sem érkezett olyan jelzés, hogy fizetésképtelen lenne, nem tudja az utasait elutaztatni vagy hazaszállítani.

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységével összefüggő jogsértő körülményről nincs tudomása a hatóságoknak - mondta.

A főosztályvezető-helyettes felidézte: a nemzetgazdasági miniszter a kialakult helyzet miatt szerdán utasította a kereskedelmi engedélyezési hivatalt, hogy végezzen a vállalkozásnál hatósági ellenőrzést, ami el is kezdődött. Ha ez a vizsgálat feltár olyan körülményt, amely miatt a hivatalnak, mint az utazásszervezést felügyelő hatóságnak el kell járnia, akkor ezt az MKEH meg fogja tenni - fogalmazott.

Békési Tamás hozzátette: mivel a sajtóhírek szerint a vállalkozás vezetője eltűnt, ezért nem kizárható, hogy az esetleges utazási szerződésekben foglalt kötelezettségeit nem tudja majd teljesíteni a cég, de eddig nem jelentkeztek károsult utasok.

Kicsi az esélye annak, hogy lenne jelenleg külföldön tartózkodó utas, de erről egyelőre nincs információ - jelezte a főosztályvezető-helyettes.

A Kun-Mediátornak van utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre engedélye, és van vagyoni biztosítéka is erre a tevékenységre. Ez a jogszabályban előírt minimum összeg, mivel alacsony volt a vállalkozás ebből a tevékenységből realizált árbevétele. A külföldi utazásszervezésre lekötött vagyoni biztosíték ötmillió, míg a belföldi szervezésre lekötött összeg ötszázezer forint - közölte.

Az MKEH felvette a kapcsolatot a biztosítékot nyújtó biztosítótársasággal is, egyelőre oda sem érkezett bejelentés károsult vagy szükséghelyzetben lévő utastól - mondta a főosztályvezető-helyettes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.