Kémkedés gyanújába keveredett

Két hét múlva hallgatja meg Kovács Bélát az EP igazságügyi bizottsága

A kémkedés gyanújába keveredett jobbikos EP-képviselő április 16-án zárt ajtók mögött mondhatja el álláspontját, majd kérdéseket tehetnek fel neki a bizottság tagjai, mielőtt szavaznak az ügyében elkészült jelentésről.

2015.04.02 08:42MTI

Két hét múlva hallgatja meg Kovács Bélát az Európai Parlament (EP) igazságügyi bizottsága - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap szerint a kémkedés gyanújába keveredett jobbikos EP-képviselő április 16-án zárt ajtók mögött mondhatja el álláspontját, majd kérdéseket tehetnek fel neki a bizottság tagjai, mielőtt szavaznak az ügyében elkészült jelentésről.

Az újság emlékeztet arra, hogy a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló első körös vita március elején zajlott, de Kovács Béla azon még nem vehetett részt.

A politikussal szemben az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik orosz diplomatákkal, és havonta látogat Moszkvába. Kovács Béla egy jelenleg is aktív, egykor a KGB-nek dolgozó ügynökkel kapcsolatos nyomozás során került a magyar szolgálatok látókörébe.

Az EP elnöke tavaly júliusban jelentette be, hogy a magyar hatóságok kérték Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, január elején derült ki, hogy az EP érintett testülete is elegendő okot lát arra, hogy tárgyaljon az ügyről. A jobbikos képviselő korábban több ízben is visszautasította az őt ért vádakat - írja a Magyar Nemzet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.